Nvidia RTX 5060 Ti 16 GB vs. 8 GB – Botrányos a helyzet

Az Nvidia néhány nappal ezelőtt mutatta be az RTX 50 sorozat legújabb tagját. Az RTX 5090, 5080, 5070 Ti és 5070 után az abszolút középkategóriát is megnyitotta a cég. Az RTX 5060 Ti az elődhöz mérten a 200 ezer forint körüli ársávba érkezett, ám az első időszakban nem ússzuk meg felár nélkül. Az Nvidia ismételten két variánsban gondolkodott. Az első napokban azonban csak a 16 GB-os változattal ismerkedhettünk meg, hiszen a teszterek sem kaptak az olcsóbb változatból. Szerencsére azóta javult a helyzet, több, független oldal is jelentkezett a saját méréseivel.

Mielőtt a konkrét számokhoz érkeznénk, mindenképp érdemes lehet megtekinteni az RTX 5060 Ti 16 GB-os tesztjét. Ebből kiderülhet, hogy a kártya RX 7700 XT teljesítménye fölé, de az RX 7800 XT és nem utolsó sorban az RTX 4070 alá érkezett meg az RTX 5060 Ti. Ennek megfelelően a reális cél a 1080p felbontás lehet, esetleg 2K, ám ott az AAA címek esetében már a 60 FPS is kompromisszumos lehet. Ideje megnézni, hogy a 8 GB-os változat milyen hátrányokkal járhat a valóságban.

A nyers specifikációk

Az RTX 5060 Ti egy teljesen friss architektúrára épül, mely a Blackwell nevet kapta az Nvidia-tól. Éppen ezért nem is nagyon lehet összehasonlítani a nyers specifikációkat a korábbi generációkkal. Ennek ellenére is tetten érhető a technológiai ugrás, ha megnézzük a legfontosabb adatokat. Az RTX 5060 Ti specifikációja a következő tehát:

  • 4608 darab mag teljesít szolgálatot, az RTX 4060 Ti esetében 4352 állt a felhasználók rendelkezésére
  • Az alap órajel 2407 MHz, míg a Boost órajel 2572 MHz környékén tetőzik
  • A memória órajel 1313 MHz-ről 1750 MHz-re nőtt az RTX 4060 Ti-hoz képest
  • Memóriából 8 GB került a kártyára

Nvidia RTX 5060 Ti 8 GB vs. 16 GB

Kezdjük a jó hírrel. Ha nem ütközünk keményebb VRAM limitbe, akkor papíron a 8 GB-os változat is éppen olyan nyers erőre képes, mint a nagyobb testvér. Azaz, ha kompetitív címekkel vagy nagyon visszafogott beállításokkal játszol, akkor nem ördögtől való a 8 GB-os variáns vásárlása. Ahogy azonban AAA címek is képbe jönnek, hamar elfogyhat a kártya ereje.

Nvidia RTX 5060 Ti 8 GB vs. 16 GB
Nvidia RTX 5060 Ti 8 GB vs. 16 GB

Jól látható, hogy a Horizon Forbidden West esetében 4K-ban, de DLSS mellett az RTX 5060 Ti 16 GB vígan kisajtolja magából a 68-as átlag FPS-t. A 8 GB-os variáns azonban az elfogyó memória miatt 12 FPS-es átlaggal és egy számjegyű dropokkal próbál küzdeni a játékkal. Ez bizony már a teljességgel játszhatatlan kategória. Több esetben is hasonló eltéréseket olvashatunk le:

Játék Beállítások RTX 5060 Ti 8GB
[Átlag*]
RTX 5060 Ti 16GB
[Átlag*]
Hardware Unboxed mérések ( 16 GB-os változat mindig jobb volt)
The Last of Us Part II 4K DLSS-Q Nagyon magas beállítás ~34 FPS ~70 FPS 120%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél
The Last of Us Part II 1440p DLSS-Q Nagyon magas beállítás ~77 FPS ~104 FPS Átlagosan 34%-kal gyorsabb
The Last of Us Part II 1440p DLSS-Q + FG Nagyon magas beállítás ~108 FPS ~148 FPS 215%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél
The Last of Us Part II 1440p DLSS-Q Magas beállítás ~135 FPS ~160 FPS Átlagosan 18%-kal gyorsabb
The Last of Us Part II 1440p DLSS-Q Közepes beállítás ~139 FPS ~151 FPS 35%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél
The Last of Us Part II 1440p DLSS-Q Alacsony beállítás ~143 FPS ~156 FPS Átlagosan 8%-kal gyorsabb
The Last of Us Part II 1080p natív, nagyon magas beállítás ~66 FPS ~110 FPS Átlagosan 25%-kal gyorsabb, 320%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél
Final Fantasy XIV 1080p natív, ultra beállítás ~62 FPS ~71 FPS Átlagosan 14%-kal gyorsabb
Final Fantasy XIV 1440p natív, ultra beállítás ~32 FPS ~48 FPS Átlagosan 58%-kal gyorsabb
Final Fantasy XIV 1440p DLSS-Q, ultra beállítás ~41 FPS ~74 FPS 218%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél
Final Fantasy XIV 1440p DLSS-Q + FG ultra beállítás ~90 FPS ~115 FPS Átlagosan 8%-kal gyorsabb
Final Fantasy XIV 1080p natív, magas beállítás ~39 FPS ~53 FPS Átlagosan 24%-kal gyorsabb
Indiana Jones and the Great Circle 1080p natív, közepes beállítás ~114 FPS ~122 FPS Átlagosan 7%-kal gyorsabb
Indiana Jones and the Great Circle 1440p natív, közepes beállítás ~50 FPS ~89 FPS Átlagosan 82%-kal gyorsabb
Indiana Jones and the Great Circle 1080p natív, ultra beállítás Összeomlott ~95 FPS 90%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél
Hogwarts Legacy 1440p natív, ultra beállítás ~60 FPS ~61 FPS Átlagosan 62%-kal gyorsabb
Hogwarts Legacy 1440p natív, magas beállítás, sugárkövetés ~39 FPS ~54 FPS 483%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél
Hogwarts Legacy 1440p natív, közepes beállítás, sugárkövetés (közepes) ~62 FPS ~63 FPS 96%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél
Horizon Forbidden West 4K DLSS-P, nagyon magas beállítás ~16 FPS ~68 FPS Átlagosan 350%-kal gyorsabb, 589%-kal gyorsabb az 1% alacsony FPS-nél

Verdikt

A fenti mérések alapján jól látható, hogy akár már 1080p felbontáson is előjöhetnek problémák a 8 GB-os változatnál. Legtöbbször az átlag FPS is jelentősen eltér, de, ha az nem is, akkor a minimum FPS-ek biztosan. Az utóbbinak pedig sokszor nagyobb szerepe van a játékélményben, mint az átlagnak A 60$-os, azaz alig 20 ezer forintos felár mellett nem igazán lehet ajánlani az olcsóbb változatot. Ha minden forint számít, akkor a használt piacon sokkal jobb vételt találhatunk a 8 GB-os modellnél. Előfordulhatnak olyan ritka esetek, amikor a kártya megfelelő lehet. Ilyen lehet pl. alacsony beállítások melletti, de nagy képfrissítésű játék, ahol a nyers erő kell a több FPS-hez. Ám az ilyen, kompetitív játékosok csak egy nagyon kis szeletét teszik ki a teljes gamer közösségnek.

Mérések, adatok: HardwareUnboxed

Betöltés...
Keresés
Keresés