Ilyen erő lapulhat majd az idei kézikonzolokban

Az Asus és a Microsoft néhány napja leplezte le a ROG Xbox Ally és Ally X kézikonzolokat. A megjelenésükre még várni kell, hiszen majd csak az ünnepi időszakban érkeznek meg a kütyük. Ezek az eszközök ismét reneszánszukat élik, melyeket a Steam Decknek köszönhetünk. Az ilyen jellegű kézikonzolok közös ismeréve, hogy a legtöbb esetben valamilyen AMD processzor és GPU ketyeg a burkolat alatt. A nagyok közül MSI Claw az egyetlen kivétel, a cég továbbra is az Intel mellett tesz le a voksát.

Az ASUS elárulta, hogy ezúttal is AMD processzorok teljesítenek szolgálatot az eszközökben. Igen ám, de a prezentációban említett Ryzen AI Z2 Extreme és Z2 A processzorok papíron nem is léteztek a bemutató előtt. Bizony, az újdonságoknak köszönhetően tovább bővült az amúgy sem szerény AMD portfólió. Természetesen a hivatalos bemutatóra sem kellett sokat várni, így mostanra már átfogó képet kaphatunk arról, hogy milyen egységek is kerülnek az újgenerációs kézikonzolokba.

Ilyen erő lapulhat majd az idei kézikonzolokban

AMD processzorok a kézikonzolokban
AMD processzorok a kézikonzolokban

Az AMD igyekszik minden teljesítmény és ársávot lefedni a Z2 szériával. A széria alját a Z2 A jelenti majd, míg a tetejét az AI Z2 Extreme. Az alábbi magszámra és architektúrára érdemes készülni:

Processzor Kódnév CPU magok száma, típusa GPU NPU
Ryzen AI Z2 Extreme AMD Strix Point 8x Zen5/c 16x RDNA3.5 CU (Radeon 890M) ✅ XDNA2
Ryzen Z2 Extreme AMD Strix Point 8x Zen5/c 16x RDNA3.5 CU (Radeon 890M)
Ryzen Z2 A AMD Van Gogh 4x Zen2 8x RDNA2 CU
Ryzen Z2 AMD Hawk Point 8x Zen4 12x RDNA3 CU (Radeon 780M)
Ryzen Z2G AMD Rembrandt 8x Zen3+ 12x RDNA2 CU (Radeon 680M)
Ryzen Z1 Extreme AMD Phoenix1 8x Zen4 12x RDNA3 CU (Radeon 780M)
Ryzen Z1 AMD Phoenix2 6x Zen4/c 4x RDNA3 CU (Radeon 740M)

Jól látható, hogy a Z2 jelölés igazából négy generációt is átölel, mely megtévesztő is lehet. A Ryzen Z2 A például Zen 2 magokra épül, míg az AI Z2 Extreme már a legfrissebb, Zen 5 architektúrára. A gyengébb ROG Xbox Ally tehát egy meglehetősen elavult technológiát alkalmaz majd, míg az erősebb példány a lehető legfrissebbet. A legerősebb példányok Radeon 890M GPU-val érkeznek, mely az asztali GTX 1650 szintjét hozza, az AI variáns pedig egy extra NPU-t is kap, mely AI számítások esetén jöhet majd jól. A fenti chipekkel érdemes kalkulálni más gyártók esetében is, nagy eséllyel a Lenovo vagy éppen a Zotac is ezekből merít majd, de azon sem lepődnénk meg, ha a Steam Deck is kapna egy új variánst még idén.

Betöltés...
Keresés
Keresés