Már meg is izzasztották az Nvidia új, olcsó videókártyáját

Az Nvidia nem is olyan régen, június utolsó napjaiban rántotta le a leplet az RTX 50 széria legújabb darabjáról. Az RTX 40 széria nem kapott XX50-es végződésű modellt, ám a Blackwell kártyák lemerészkednek arra az ár- és teljesítményszintre az asztali vonalon is. Már az év elején is sejthető volt az érkezésük, ám a hivatalos bejelentésig mindig érdemes szkeptikusan kezelni ezeket az információkat. Rengeteg azonban még a nyitott kérdés a kártyákat illetően, hiszen az Nvidia meglehetősen szűkszavú volt.

A hivatalos Nvidia dokumentumból már kiderülhetett, hogy az RTX 3050-hez képest minőségi ugrást jelenthet majd az új modell. Nyers teljesítményben is hozhat 40-50%-ot, miközben a Multi Frame Gen technológiának köszönhetően bizonyos címekben az FPS duplázás, triplázás sem elképzelhetetlen. A cég weboldalán az szerepelt, hogy július közepén érkezhetnek a kártyák a boltok polcaira, ám úgy tűnik, hogy néhány ország kiemelt szerepet kapott. Ahogy sejteni lehetett, a kínai régió ezúttal is extrán kedvezményezett, ott bizony július első napjától már meg is vásárolhatják a játékosok az RTX 5050-es kártyát.

Néhány helyen fel is bukkant már az Nvidia olcsó videokártyája

Az Inno3D csapata hivatalosan is bejelentette a kártyák megjelenését, egyre több amerikai és európai boltban is felbukkanhatnak majd a modellek a kínai startot követően. A részletes tesztekre még várni kell, ám az Inno3D csapata kedveskedett néhány belsős méréssel is a követőinek.

Az Inno3D csapata is megizzasztotta az Nvidia videokártyáját
Az Inno3D csapata is megizzasztotta az Nvidia videokártyáját

A fenti képen jól látható, hogy az RTX 3060, RTX 4060 és RTX 5050 kártyákat mérték össze, több játékban és benchmarkban. Az alábbi eredményekkel érdemes kalkulálni:

GeForce RTX 5050 Teljesítmény (Inno3D)
Benchmark / Játék RTX 3060 RTX 4060 RTX 5050
SZINTETIKUS TESZTEK (3DMark)
3DMark Steel Nomad 1876 (81.4%) 2255 (97.9%) 2303 (100%)
3DMark Speed Way 2189 (88.3%) 2602 (105.0%) 2478 (100%)
3DMark Port Royal 5066 (82.7%) 5912 (96.5%) 6124 (100%)
3DMark Fire Strike Ultra 4963 (84.1%) 5618 (95.2%) 5902 (100%)
3DMark Fire Strike 22124 (81.4%) 26926 (99.1%) 27162 (100%)
3DMark TimeSpy Extreme 4123 (89.5%) 4879 (105.9%) 4607 (100%)
3DMark TimeSpy 8749 (87.9%) 10383 (104.3%) 9954 (100%)
JÁTÉKTESZTEK (1080p | Max minőség | RTX ON)
Cyberpunk 2077 76 FPS (88.4%) 90 FPS (104.7%) 86 FPS (100%)
Marvel Rivals 103 FPS (84.4%) 123 FPS (100.8%) 122 FPS (100%)
DOOM: Dark Ages 99 FPS (90.0%) 118 FPS (107.3%) 110 FPS (100%)
Black Myth: Wukong 85 FPS (91.4%) 102 FPS (109.7%) 93 FPS (100%)

Jól látható, hogy az RTX 3060 kártyát könnyűszerrel legyőzi majd az RTX 5050, ám az RTX 4060-ot nem tudja minden címben megszorongatni. Az igazán részletes és független tesztekre néhány napot, hetet még biztosan várnunk kell, ám a fenti számok már egy fokkal jobb képet adhatnak, mint az Nvidia adatai.

Forrás: Videocardz

Betöltés...
Keresés
Keresés