Míg néhány évvel ezelőtt csak telefonokban és okoseszközökben találkozhatunk OLED technológiával, manapság egyre jobban kezdenek elterjedni más termékkategóriában is. Egy ideje már a prémium TV-k ilyen panelekkel érkeznek, de a drága monitorok is OLED technológiával csábítják a játékosokat. A Steam Deck és Nintendo Switch (1) is rendelkezik OLED variánssal, ám érezhetően felárral jár még az ilyen típusú panel. Nem véletlenül, hiszen a gyártástechnológia többe kerül, hiszen az egyes pixelek háttérvilágítás nélkül, teljesen önállóan működnek. A tökéletes feketének köszönhetően a kontraszarány végtelen, a panelek pedig ijesztően vékonyak is tudnak lenni. A prémium árcédulán kívül azonban van még két nagy hátrányuk: a kisebb fényerő és a potenciális beéégés lehetősége.
Az első OLED telefonok és tévék esetében valóban valós lehetőség volt a beégés. Az elmúlt években azonban rengeteg algoritmust bevetnek a telefonok, a monitorok és a tévék, hogy minél tökéletesebb maradhasson az adott megjelenítő. Ennek ellenére az emberek érthető okokból félnek még a vásárlástól. Nem véletlen, hogy a TechSpot munkatársai immáron 18 hónapja izzasztják a legzordabb körülmények között az egyik OLED monitort, hogy világos képet kaphassunk arról, hogy mennyire reális ez a félelem. A teszt 2024 elején vette kezdetét, most pedig már a 18. hónapnál járunk, meg is érkezett a kötelező videó.
A teszt menete

Az oldal munkatársa nemes egyszerűséggel kicserélte a korábbi 4K IPS monitorját egy OLED monitorra. Egészen pontosan a MSI MPG 321URX modellre. Ezt követően azonban nem eszközölt extra lépéseket. Azaz nincs sötét mód, nincs képernyőkímélő vagy épp a tálca sem tűnik csak el magától. Mindent úgy használ, ahogy a korábbi monitorja esetén is tette. Az alábbi körülmények jellemzik még a tesztet:
- 95%-ban statikus ablakok, alkalmazások vannak a monitoron
- Ezt átlagban 250 órányi statikus tartalmat jelent havonta
- A monitor 200 nites fényerőn működik
- A monitor 2 óra után automatikusan kikapcsol
- Sötét tálcát használ a Windows-ban, ám az IPS monitornál is azt használt
- A monitor nem 0-24 megy, hogy a beépített védelmi funkciók le tudjanak futni
Kiderült tehát, hogy valóban egy reális, hétköznapi felhasználók esetében is előforduló használati rutin várt a monitorra az első hónapjában. Nincs extra stresszteszt, de extra védelmi funkciókat sem aktivált a TechSpot munkatársa. Azaz a felhasználók 99%-val megegyező körülményeknek tette ki a monitort.
Az OLED teszt eredménye 18 hónap után
Kezdjük is a remek hírrel, a 18. hónapban is továbbra is észrevehetőek bizonyos beégéssek, ám ezek képeken nehezen visszaadhatók, csak különleges körülmények között lehet kiszúrni a képi hibákat. Kék, magenta és piros háttér alatt nagyon nehezen kiszúrható a jelenség, ám cián, sárgás és zöld háttéren egy fokkal már jobban látható.
A 18. hónap sem változtatta meg az oldal munkatársainak véleményét, azaz hogy a zöld alpixelek gyorsabb ütemben éghetnek be, mint a piros és kék alpixelek. A cián és a sárga háttér is igénybe veszi a zöld alpixeleket, ahol számukra láthatóbb is volt a beégés, míg például a magenta előállításához csak a piros és kék pixelekre van szükség, ezért kevésbé látványos a panel degradálódása.
Az is feltűnt nekik, hogy a képernyő egyik fele jobban degradálódik, mint a másik és ez bizony a fenti és a lenti képeken világosan látható is. Ezt sem véletlen, hiszen a TechSpot csapata gyakran használja két ablakra osztva a monitort, ahol az egyik alkalmazás sokkal világosabb háttérrel rendelkezik. Ennek köszönhetően azon az oldalon egyszerűen gyorsabban „használódnak el” a pixelek.

A sima, mesterségesen nem felerősített képeken is alig kivehető beégés jelen pillanatban semmilyen hatással nincs a használhatóságra és valós körülmények között nem is láthatóak. Aggódással tölti el azonban a TechSpot munkatársait az, hogy már a harmadik hónapban megjelentek az első jelek, melyek aztán hónapról hónapra erősödtek és nem igazán csillapodtak a 18. hónapra sem. Ne feledjük, hogy kőkemény irodai használatról van szó, így ha valaki csak 2-3 órát játszik egy nap, de alapvetően nem a gép előtt ül folyamatosan, akkor talán egy 5 év alatt sem számíthat ennyi beégésre. Aki azonban aktívan játszik és a munkáját is a gép előtt tölti, azok számára könnyen lehet, hogy érdemes bekapcsolni az összes OLED védelemmel kapcsolatos beállítást az adott monitorban.
Borító: Reddit