A Wireless, azaz vezeték nélküli kapcsolattal ellátott gamer perifériák nem mindig voltak olyan jó opciók, mint manapság. Korábban a játékosok nagy része kerülte ezeket, nem is véletlenül. Régen a Wireless kapcsolat megbízhatatlan, lassú volt, a bemeneti késés szinte másodpercekben volt mérhető. A Logitech csapata aztán gondolt egyet, majd piacra dobta a G Pro Wireless egeret. Ez volt az első vezeték nélküli egér, mely versenykörülmények között is megállta a helyét.
A Logitech az akkor bemutatott technológiáját LightSpeednek keresztelte ez. 2.4 GHz-es frekvenciasávon működik, éppen úgy, mint a Wi-Fi és a Bluetooth is, ám ezektől több dologban is eltér a szabvány. Ezért szükséges az ilyen jellegű eszközök esetében egy saját USB vevő is, hiába tudja az alaplapunk a fenti két szabványt. Nem kellett sok idő, mire a konkurencia és a kínai gyártók is megalkották a saját megoldásaikat, ám itt még nem volt vége a történetnek. A cégek hamar rájöttek, hogy nem csak egerek esetén kamatoztathatják a Wireless kapcsolatot, hanem gamer billentyűzeteknél és fejhallgatóknál is. A kezdeti időszakban meglehetősen nagy felárral járt ez, ám manapság már szinte elmosódnak a határok.
Visszautasíthatatlan áron adják ezt a vezeték nélküli gamer headsetet

Ha hihetünk az Árukereső felületének, akkor a HyperX Cloud III Wireless nem járt még 40 ezer forint alatt hazánkban. Az egyik korábbi akciófigyelőben azonban már kiszúrtuk, hogy az Emagnál néha igencsak jó akciókat csíphetünk el, melyek nem bukkannak fel az Árukeresőn. Ezúttal is erről van szó, nem is akármilyen akciót kapott a fejhallgató. Az ikonikus HyperX Cloud formát imádják a játékosok, a Cloud III Wireless pedig lag-mentes vezeték nélküli kapcsolattal, egy remek mikrofonnal és 120 órányi üzemidővel fejeli ezt meg. Ezúttal pedig már 31 ezer forint alatt a tiéd lehet a fejhallgató, nehéz rá nemet mondani.
FONTOS: A bejegyzésben szereplő akció a megjelenést megelőző napokban, órákban aktív volt, ám a megjelenést követően már akár perceken, órákon belül is megszűnhet. Előfordulhat azonban, hogy csak ideiglenes készlethiányról beszélhetünk, érdemes lehet később is ránézni a termék Emag.hu oldalára. Arra is kiemelten figyelj, hogy a termék neve mellett a „Forgalmazza a(z): eMAG” szerepeljen!