A Counter-Strike 2 szeptember végén ünnepelheti 2 éves évfordulóját. 2023 szeptemberének végén érkezett meg a Steam felületére, lecserélve a korábbi, Counter-Strike: Global Offensive játékot. Ez sem volt véletlen, hiszen a korábbi játék köré kiépült, több milliárd dolláros gazdaságot nem akarták csak úgy otthagyni a fejlesztők. A Valve-hoz is komoly pénzek vándorolnak, elég csak a ládák kinyitásához szükséges és kötelező kulcsra gondolnunk. Ezen kívül pedig minden Steam Piac eladásnál is jutalékot kap a cég, ráadásul elég komoly százalékot.
A Counter-Strike 2 játékosok régóta ki voltak éhezve egy Operation belépőre. 2024 októberében örülhettek is egy pillanatra, hiszen a fejlesztők egy új Pass-t élesítettek. Ezzel azonban nem jöttek küldetések, ahogy bizony kitűzők sem. A belépő a The Armory felület használatára jogosít fel, ahol a játszadozás után megszerzett csillagokat beválthatják a játékosok bizonyos skinekre. A felhozatal azóta nem változott, egyedül a limitált ideig elérhető tárgyat cserélte le a Valve gárdája. A jelek alapján azonban a két éves évforduló egy különleges frissítést hozhat el, erre figyelmeztet a legutóbbi CS2 frissítés jegyzéke is.
Siess, változásra figyelmeztetnek a Counter-Strike 2 fejlesztői
CS2 devs announced that right now is the last chance to pick up the Gallery Case, Graphic Collection, and Character Craft stickers from The Armory, meaning that we should get a new rotation soon! pic.twitter.com/QPWZRjprwW
— Gabe Follower (@gabefollower) September 10, 2025
A legutóbbi, szeptember 11-én élesedett Counter-Strike 2 frissítés hozott túl sok változtatást magával. A fejlesztők azonban elhintették, hogy az elkövetkezendő időszak az utolsó lehetőség arra, hogy a játékosok kiválthassák a Gallery Case-t, a Graphics Collectiont és a Character Craftokat az Armory felületéről. Ez bizony arról árulkodik, hogy napokon, de legkésőbb heteken belül lecserélődhet az Armory felhozatala. Új ládára is érdemes lehet készülni a jelek alapján. Nagy eséllyel a Valve más meglepetéssel is készül a játék második évfordulójára, a fájlok alapján érkezhetnek a csirke skinek, a közvetlenül megvehető kozmetikai tárgyak vagy éppen a különleges ruhadarabok.