A Sony PlayStation Dual Sense kontroller elvileg olyan funkciót kap, ami alapvetően megváltoztathatja a használatát.
Azt mindenki jól tudja, hogy az alapvető különbség az Xbox és a PlayStation kontroller között, hogy az Xbox vezérlőjét cserélhető elemmel látták el a működéshez, a PS kontrollerek pedig beépített, tölthető akkumulátort kaptak. Ősi viták szólnak arról, hogy mi a jobb megoldás, és bár a PS felhasználók többsége elégedett ezzel a megoldással, vannak, akik a kivehető megoldásra eskösznek. Nekik sem kell aggódniuk, hiszen úgy tűnik, készül a Dual Sense olyan változata, amiben kicsit olyan lesz minden, mintha Xbox kontroller lenne.
Kivehető akkus PlayStation kontroller?
Friss pletykák szerint a PS5 kontroller új verziója már fejlesztés alatt áll, és a közeljövőben meg is jelenik. A lengyel PPE weboldal forrásai szerint az új, átdolgozott PS5 Pro mellé már a „DualSense V3” kerül, ami állítólag a szokásos beépített újratölthető akkumulátor helyett cserélhető akkumulátorral lesz ellátva. A források szerint ennek megjelenésére novemberben számíthatunk, ami úgy tűnik, felváltja a jelenlegi PS5 kontroller-modelleket. Az új PS5 Pro konzolokhoz tehát alapból mellékelni fogják. Ez azt jelenti, hogy ha szeretnénk, kivehetjük majd az akkumulátort (kvázi elemet), beletehetünk egy másikat, és mehet a játék, nem kell feltétlenül tölteni/bedugni.
A múlt héten számoltunk be a kiszivárgott PS5 Pro modellről. A felújított konzolról nem sokat tudni, de a hírek szerint szeptember 30-án jelenik meg Európában, ára pedig 799,99 euró lesz. A PPE forrásai szerint 3%-kal kevesebb energiát fog fogyasztani, mint a jelenleg kapható modell. Ezt a Sony persze még nem erősítette meg hivatalosan. A PPE forrása, Graczdari azonban általában megbízható információkkal rendelkezik.
Az új PS5 Pro és DualSense kontroller modellek nem sokkal azután jelennek meg, hogy az év elején Európában megjelent a felújított PS5 Slim Digital, ami sok kritikát kapott, mert ugyanazért az árért kisebb SSD-vel rendelkezik. A kérdés persze az, hogy a kivehető akkus (elemes) kontrollert mennyire szeretik meg a PlayStation játékosok.