Egy friss orvosi felmérés szerint, ha sokat mobilozol a WC-n, annak komoly egészségügyi kockázata lehet, ami tényleg nem éri meg.
Az okostelefont szinte mindenhol használjuk, még a fürdőszobában és a WC-n is, bár erről nem szívesen beszélünk. Egy nemrégiben több mint 100 betegen végzett tanulmány kimutatta, hogy a legtöbb ember legalább hetente egyszer használja telefonját a WC-n. A The New York Times pedig arról számol be, hogy azoknál, akik telefonjukat a WC-n használják, 46%-kal magasabb egy kellemetlen betegség kialakulása.
Most komolyan baj, ha mobilozol?
A gamerek körében nem gyakori, hogy nem elég, hogy mobilozunk a WC-n, de még sok esetben játszunk is, és sokáig ott ragadunk, mert miért ne? Sokak számára ez nem csak szükséglet, de a privát szférát is jelenti. Sajnos azonban úgy tűnik, más privát szférát kell keresnünk. A kutatás szerint ugyanis játék vagy közösségi média nézegetés közben hosszabb ideig ülünk a WC-n, vagyis több mint 5 percet, ami összefüggésbe hozható az aranyér kialakulásával, a székrekedéssel és a fokozott erőlködéssel.
A bostoni tanulmány 125 kolonoszkópiás beteget vizsgált, akik telefonhasználati szokásaikról beszéltek. Az aranyérrel küzdő válaszadók 66% használt okostelefont a WC-n ülve, és ezek a résztvevők általában fiatalabbak voltak, mint azok, akik nem. Az okostelefon-használók több mint egyharmada (37,3%) több mint 5 percet töltött a WC-n ülve, míg az okostelefonnal nem rendelkezők közül csak 7,1% ült ennyit. Ha érdekel, a férfiak nagyobb valószínűséggel töltöttek 6 percet vagy annál többet a WC-n, mint a nők. Azok, akik okostelefont használtak a WC-n, azt is elismerték, hogy kevesebbet mozognak, mint azok, akik nem, ami a kutatók szerint „magasabb szintű technológiai elkötelezettséget és ülő életmódot jelenthet”.
Nem csak ezért gond.
A leggyakoribb esetben a WC-n híreket olvasunk: a válaszadók 54,3% ismerte el, hogy ezt teszi, 44,4% pedig azt mondta, hogy a WC-n ülve a közösségi média oldalakat böngészik. Dr. Eamonn Quigley, a Houston Methodist gasztroenterológiai osztályának vezetője a The Timesnak elmondta, hogy azok, akik WC-n ülve görnyedten hajolnak a telefonjuk fölé, valószínűleg nagyobb eséllyel szenvednek székrekedéstől.
De van még egy dolog, ami miatt hanyagolni kéne a telefont a WC-n. Az orvosok a NYT-nek elmondták: a székletanyag a törlés során a kezére kerülhet, és onnan átkerülhet a telefonra. Persze, megmosod a kezed, de most már a telefonon van a szennyeződés, így az visszakerül a kezedre, amikor újra hozzáérsz. Röviden: a telefon a WC-n szórakoztató, de fájdalmas következményekkel járhat.