Az AMD és az Nvidia mellé az Intel is becsatlakozott harmadikként 2022-ben. Az óriáscégnek nem volt teljesen ismeretlen a terep, hiszen korábban már a processzorai esetében saját grafikus magokat alkalmazott, ám azok teljesítménye maximum irodai felhasználásra volt elég. Az Intel Arc Alchemist szériája azonban meglepte a közösséget, hiszen a hardveres oldal meglehetősen rendben volt már az első példányok esetében is. Az Intel mérnökei is tisztában voltak azzal, hogy a szoftveres oldalon kell majd sokat dolgozniuk.
Nem volt váratlan tehát, hogy az Intel Arc Alchemist illesztőprogramja és a szoftveres körítése hagyott kívánnivalót maga után az első hónapokban. Különösen akkor, ha régebbi játékokkal is játszott volna az ember. A cég azonban szinte hetente jelentkezett új driverrel, 2024-re már a kezdeti hibák nagy részét sikerült is javítani. A második generációra sem kellett sokat várni, 2024 utolsó napjaiban megérkezett az Arc Battlemage széria első két modellje, a B570 és a B580. Ez a start sem volt azonban hibátlan.
Komoly hibát javított az Intel
Az Intel B580 kártyája pazar számokat hozott már az első méréseken is, remek ár-érték arányt sejtetett a nyers erő. Igen ám, de a legtöbb oldal az éppen elérhető legjobb gamer processzort, a Ryzen 7 9800X3D-t használta a méréseknél. A valóságban azonban egy B580-hoz hasonló, belépő szintű kártyához nem prémium processzort választanak a játékosok, hanem jóval gyengébb példányokat. Ilyen CPU-k társaságában azonban nem tudta a teljes erejét kihajtani magából az Intel üdvöskéje. Egyszerűen kevesebb FPS-t hozott, még akkor is, ha a CPU ereje elegendő lett volna több képkockához.

Jól látható a fenti mérésen, hogy egy Ryzen 7 9800X3D esetében nincs gond, az első és a jelenleg legfrissebbnek számító driver mellett is azonos FPS értéket hozott az Intel B580. A jóval szerényebb Ryzen 5 5600 esetében azonban már érdekesebb számokat dobott a gép. Míg az első időszakban 87 FPS-re volt csak képes a kártya a CPU mellett, addig a 7028-as drivert követően már 118 FPS-t tudott kisajtolni magából a legújabb Pókember játék alatt az Intel B580. Ez bizony azt mutatja, hogy az Intel javította a kártya és a Battlemage generáció legnagyobb hibáját, azaz gyengébb processzorok mellett is 100%-os teljesítményt nyújthatnak a kártyák. Ez remek hír, hiszen hamarosan a még erősebb, B770-es modell is megérkezhet majd a piacra.