A videojáték nem mindig a játékról szól. Néha olyan rejtélyeket tartalmaz, amikkel egész generációk foglalkoznak. Több-kevesebb sikerrel.

A videojáték néha nem csupán játék, hanem sokkal több annál. A játéktörténelem során a fejlesztők ugyanis rájöttek, hogy a játékvilágok tökéletesen alkalmasak arra, hogy elrejtsenek benne dolgokat, amiket a játékosok felfedezhetnek. Ez már a kezdeti időszakban így volt, aztán a különböző rejtélyek, elrejtett extrák, easter eggek, trükkök a játékfejlesztés alapvető részei lettek. Vannak persze olyan mítoszok és legendák, amikkel kapcsolatban mindenki azt hitte, hogy igaz, aztán az évek során kiderült: mind tévedtünk.

Videojáték mítoszok

Persze rengeteg mítosz és rejtély övezi a játékokat, de most a ComicBook segítségével 3 olyanról forgunk beszélni, amiről később kiderült, hogy semmilyen alapja nincs, gyermeki énünk azonban mindig is hitte, hogy valóság. Ezekről beszéltek az fórumokon és magazinokban, mégis felesleges volt. Mostanra mind tudjuk, hogy ennek semmi alapja sem volt, de izgalmas volt hinni, hogy tudunk valamit, amit más nem.

A játékkazetták fújkálása megoldja a gondot

Ha a 80-as, 90-es években nőttél fel, akkor valószínűleg te is éltél olyan korban, amikor a konzolokba bizonyos játékkazettákat kellett behelyezni. Amikor ez valamiért nem akart betölteni, akkor azt gondoltuk, hogy poros a kazetta, így szépen belefújtunk. Az a kis lehelet varázslatos megoldást jelentett, ami végül szokás lett. Gyerekek és felnőttek egyaránt esküdtek rá, és csodás eredményeket tulajdonítottak ennek az egyszerű cselekedetnek. A kazetta kattanása, amikor visszacsúszott a helyére, egyfajta megnyugvást jelentett, jelezte, hogy a benne lévő digitális világ felébred. Ez volt maga a remény, hogy a játék mehet tovább. Hasonlót csináltunk a CD korszakban is: akkor tele kellett lehelni a CD alját és úgy letörölni, visszatenni.

Az igazság azonban sokkal kevésbé misztikus. A port persze lefújtuk, amivel elindult a játék, de az emberi lehelet melege és nedvessége idővel károsíthatta a fémet. Varázslatos megoldás? Inkább véletlen egybeesés; a kazetta úgyis működött volna, ha simán még egyszer belerakod. Ennek ellenére egy generáció gondolta, hogy egy fújás jelenti az irányítást a gépek felett. A szokás nem azért maradt fenn, mert megbízhatóan működött, hanem mert ez egy kis diadal volt a makacs technológia felett.

A gombok erősebb nyomkodásával nő a sebzés

A videojáték bizony komoly testmozgás is lehet, főleg ha nagyon gyorsan kell nyomkodni a gombokat. Ezt néhány játék kéri is, de nem mindig van különösebb hatása. Akár egy ritka Pokémon elfogásáról volt szó, akár egy extra erős ütésről egy verekedős játékban, sok játékos meg volt győződve arról, hogy a puszta sebesség és a gombnyomás ereje befolyásolhatja az eredményt, még akkor is, ha szétmegy a kontroller. Nem véletlen, hogy olyan sok kopott gomb volt régen, mert nyomtuk a gombot izomból, ahogy kell. A gondolat, hogy ez számít annyira elterjedt volt, hogy egész stratégiák épültek rá. A gyorsabb és erős gombnyomás olyan érzés volt, mintha magunk irányítanánk a sorsunkat.

Utólag visszagondolva ez ritkán jelentett bármiféle különbséget. A játék mechanikája, amit gyakran random-generátorok vagy algoritmusok irányítottak, nem reagált a gyors nyomkodásra úgy, ahogy azt a játékosok elképzelték. Azonban az adrenalin számtalan játékost meggyőzött arról, hogy a gombok erős és gyors nyomkodása fontos. Sokak számára ez a dráma része volt, ami a szemük előtt bontakozott ki. Még akkor is, amikor leleplezték, a mítosz tovább élt, mert ez szokás lett.

A konzol vagy a kazetta kézrátétellel újra működik

Amikor valami nem működött, sokan először a szent tapintáshoz és ütögetéshez folyamodtak. A konzol vagy a kazetta kétségbeesett megérintése vagy finom meglökése generációk óta közös emlék, mert gyakran tényleg működött. Amikor a játék kifagyott vagy nem indult el, sokan elkezdték egyből ütögetni a konzolt. Minden ütéssel/lökéssel ott volt a pici remény, a hit, hogy a konzol megérti szándékukat, és megjutalmazza kitartásukat. Egész családok voltak tanúi ennek, testvérek és barátok lélegzetvisszafojtva nézték, ahogy valaki reményteljes ütögetéssel vagy finom lökésekkel próbálkozott. Azokban a pillanatokban elmosódott a határ a babona és a szakértelem között.

Az igazság az, hogy ez nem oldotta meg az alapvető problémákat. A csatlakozók hibája vagy a hibás kazetta nem jött helyre ettől. Néha persze segített, hogy elinduljon egy játék, de az eredmény nem mindig volt egyértelmű siker. A dolog persze mondhatni néphagyomány lett, sok szentül hitték, hogy ezzel megoldható minden.

Ezek a mítoszok a játékosok és játékaik közötti mélyebb kapcsolatot tükrözik. Bizonyítékai a kíváncsiságnak és az emberi vágyakozásnak, hogy befolyásoljuk azt, amit nem tudunk.