Soha korábban nem játszottak még ennyien egyszerre a Steamen

Bár az Epic Games Store évek óta próbál tisztes konkurenciát állítani a Steamnek, a Valve boltja máig töretlenül a legnépszerűbb platform a PC-s játékosok körében. Bár a PC-s tábor rossz szokása jókat nevetni a szektás Xbox-PlayStation rivalizáláson, azért bőven akad olyan PC-s gamer, aki pontosan ugyanezt teszi a Steam-Epic-GoG szembenállással kapcsolatban, sőt, sokan annyira komolyan veszik ezt, hogy a Steamen túl akkor sem hajlandóak megvenni egy-egy játékot, ha az másutt olcsóbb, vagy kedvezőbb feltételekkel érhető el.

A kis kitérő apropója, hogy a Game Pressure szerint a Steam épp a hétvégén állított fel egy új házon belüli rekordot, amikor is több mint 41,6 millióan logoltak be a platformra egyszerre. Ez azonban nem jelenti egyenesen azt, hogy ez a 41+ millió gamer játszott is valamivel: ebbe ugyanis azokat is beleszámolják, akiknél csak a háttérben futott, esetleg a Steam akciós kínálatában böngészgettek olcsó játszanivaló után. Mindez viszont semmit sem vesz el a Valve érdemeiből, hiszen korábban soha nem voltak ennyien jelen egy időben a Steamen, ami az utóbbi években majdhogynem exponenciálisan vonzotta be a PC-seket. 2020-ban, amikor épp térdig gázoltunk a maszkos-kijárási tilalmas Covid-járványban, és mindenki otthon ütötte el az idejét is csak 20 millión tetőzött az egyidejű játékosszám, ami 2024 elején már meghaladta a 33 milliós lélekszámot.

Fontos azonban azt is kiemelni, hogy bár a rekord az rekord, ebből az elképesztő statisztikából nem derül ki, hogy pontosan hány játékos friss a platformon, azaz könnyen meglehet, hogy a felhasználók száma érdemben nem nőtt, csupán a már meglévő játékosok lettek aktívabbak – egészen pontosan alig másfél év leforgása alatt 8 millióan lettek többen.

Tegyük is hozzá, hogy a 2025-ös esztendő a játékkínálat tekintetében is egészen döbbenetesen alakult – ki is merem jelenteni, hogy az elmúlt 10 év egyik legmozgalmasabb éve volt. Volt itt Hades II, Clair Obscur: Expedition 33, Hollow Knight: Silksong, Split/Fiction, Blue Prince, Monster Hunter Wilds, Kingdom Come: Deliverance II, The Alters, Doom: The Dark Ages, Silent Hill f, Metal Gear Solid Delta: Snake Eater, Two Point Museum, Battlefield 6, Tony Hawk’ Pro Skater 3+4 remake, Borderlands 4, The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered, Assassin’s Creed Shadows, Dying Light: The Beast, Days Gone Remastered, Gears of War: Reloaded, Avowed, The Midnight Walk, Civilization VII, Grounded 2, Cronos: The New Dawn, Hell is Us… óóó és még nagyon sok minden más. És ezek csak azok a játékok, melyek konzolok mellett PC-re és Steamre is megjelentek!

A gamerek mindezt szemmel látható játékidővel hálálták meg, ami jól kivehető a SteamDB statisztikáiból is, aminek top 20-as all time peak listájába (vagyis amikkel egyszerre a legtöbben játszottak) egyre több új cím kerül fel; a 2025-ös megjelenésekből például három azonnal ott nyitott (Silksong, Battlefield 6, Monster Hunter Wilds).

Betöltés...
Keresés
Keresés