Jó kis PvE módot kap a Marvel Rivals, tele lesz zombikkal

A Marvel Rivals az alapvetően multiplayer játékmódok után bejelentette az első PvE módot, amiben nem kevés zombi lesz.

Nem is olyan rég került fel a Disney+ kínálatába egy friss animációs sorozat, ami a Marvel multiverzum egy különös világát mutatta be részletesebben. Ezt a Földet bizony egy zombi-járvány törte darabokra, néhány hős pedig megpróbál harcolni a világért. Erre az univerzumra persze már korábban is volt utalás a „Mi lenne ha…” sorozatban, aztán ebből egy külön fejezet is készült, ami tulajdonképpen sikeres lett. Így aztán nem igazán kell meglepődni azon, hogy a Marvel Rivals játék is kap némi zombi-hadsereget ellenfélként.

Marvel Rivals – Első PvE mód

Nyilván a Marvel Rivals egy alapvetően multiplayer játék, ahol a játékosok ugye az ismert karakterekkel harcolhatnak egymás ellen. A NetEase Games azonban nemrég bejelentette a játék első PvE játékmódját, a „Zombie Mode”-ot. Ebben tehát nem játékosok ellen, hanem AI-zomik ellen kell majd hacolnunk, amikor október 23-án elérhető lesz. Időnk is lesz rá a nemzeti ünnep miatt.

„A Marvel Zombies módban Thor, Penge, Magik, Jeff és a Megtorló szerepében végtelen zombihordákkal kell megküzdened” – mondta Danny Koo, a Marvel Games ügyvezető producere a videóban. „Túl kell élned a hordát, szemtől szembe kell szállnod Zombie Namorral és a Holtak Királynőjével, és harcolnod kell, hogy megmentsd a világot a teljes zombivá válástól. Minden hősnek adtunk néhány egyedi képességet is: Jeffként át lehet rontani a hordákon, Penge szeletel és aprít, Thorral sokkolni lehet a zombikat, stb.”

A Marvel Rivals már elérhető PlayStation 5, Xbox Series, PlayStation 4 és PC platformokon a Steam és az Epic Games Store áruházakban. Nézd meg az új előzetest. Ha szereted a zombis játékokat, akkor ezt a módot is imádni fogod. Elég menőnek néz ki!

Betöltés...
Keresés
Keresés