Október 14-én véget ért egy korszak, amit korábban a Microsoft örök életűnek ígért; megszűnt a Windows 10 hivatalos támogatottsága. Ez persze nem jelenti azt, hogy hipp-hopp, pikk-pakk, azonnal leáll és használhatatlanná válik a redmondi operációs rendszer, de mivel a Microsoft már nem ad ki hozzá többé kritikus biztonsági frissítéseket, a felhasználóknak számolniuk kell, hogy egyre kitettebbé válnak a kibertámadásoknak.
A megoldás a Windows 11, aminek egyetlen problémája a hardveres követelménye, aminek rengeteg, több millió Windows 10-et használó egyszerűen nem felel meg, így nem is tudnak felváltani a modernebb rendszerre. Ehhez ugyanis vagy frissíteniük kell a számítógépet, vagy vehetnek egy vadiújat, ami már kulcsrakészen kínálja magát a Win 11-nek. Egyik opció sem mondható kifejezetten olcsónak vagy felhasználóbarátnak, így viszont determinált a Windows 10 hosszú kifutási ideje is – egyrészt emiatt, másrészt mert egyébként egy máig jól működő rendszer (amit sokáig nem mondhattunk el a Windows 11-ről).
Szóval aligha meglepő, hogy a magyarok többsége a támogatás vége után is kitart a 2015-ben megjelent Windows 10 mellett.
A HWSW mutatott rá a Statcounter statisztikáira, melyből kiderült, hogy a magyar PC-k 61 százalékán a mai napig Windows 10 zörög. Jóllehet szeptemberben 3%-kal csökkent a Win10 magyar felhasználói bázisa, akik mind a Win11-re tértek át, de a 10-es rendszert még így is majdnem dupla annyian használják, mint a tortából 35%-ot kihasító utódja. Jól is látható, hogy 2025-ben nem tudott érdemben népszerűbb lenni a magyarok körében a Windows 11 – idén a legszignifikánsabb gyarapodás is csak ekkor, augusztus-szeptember között, közvetlenül a Win10 támogatás leállása előtt történt.
Source: StatCounter Global Stats – Windows Version Market Share
Hogy ez később, esetleg és leghamarabb november-december környékén miként alakul, azt nyilván még nem tudni, de nagyon valószínű, hogy a magyarok jelentős része csak a Windows 11 miatt nem fog új számítógépet venni.