Új, 100.000 forintos Rubik-kocka jön – kijelzővel, egyedi játékokkal

Kétségtelen, hogy a Rubik-kocka az egyik legnagyobb és legismertebb magyar találmány a világon, nyomban a számítógép és a golyóstoll mögött természetesen. Ifjabbik Rubik Ernő 1974-ben igázta le a világot a játékának első verziójával, amely azóta is töretlen, ha nem egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Már önmagában az első Rubik-kocka is elegendő az örökké tartó szórakozáshoz, a népszerűséghez azonban jócskán hozzájárultak az átalakított, speciális modellek is, melyekkel folyamatosan újabb fűszert képesek adni az alapjaiban egyszerű, de roppant trükkös és elmés játékhoz. Van 2×2×2-es, 4×4×4-es, 5×5×5-ös, 25×25×25-ös kocka, van gyémánt, piramis, dodekaéder és icosahedron-alakú „kocka” is,

és már rendelhető a legújabb, legmodernebb és talán a legérdekesebb revízió, a WOWCube.

Bár a 22-es WOWCube alapjaiban pontosan ugyanazt tudja, mint bármelyik másik elődje, vagyis az egész 2×2-es forgatható kockákból áll össze, a nagy csavar, hogy a kockák oldalain színes matricák/festés helyett – állítólag közel betörhetetlen – IPS-kijelzők vannak. De ezeken sem egyszerű színek jelennek meg, hanem különböző logikai játékok, melyeket a speckó kijelzős kockák forgatásaival játszhatunk. Sőt, a kockákban akad még hangszóró és 6 tengelyes gyorsulásmérős giroszkóp, WiFi és Bluetooth, AI hangfelismerés is.

 

Játékból pedig akad bőven! A WOWCube összesen 47 teljesen egyedi előtelepített játékkal (és jó néhány másik funkcionális, hasznos alkalmazással) érkezik a dobozában, de iOS vagy Android telefonnal párosítva rengeteg másikat is letölthetünk rá, melyeket kifejezetten erre az eszközre készítettek. És akadnak köztük ismertebb játékok WOWCube-os variánsai is, mint például a Block Buster, a Cut the Rope, a Labyrinth, a Space Invaders, a 2048, a Sudoku, de akár még keresztrejtvény is fejtegethetünk rajta.

A WOWCube bár valóban egy nagyszerű és modern újragondolása a klasszikus Rubik-kockának, az ára viszont elég borsos. Alapáron 399 dollárt, kb. 133.000 forintot fognak elkérni érte, amikor valamikor karácsony környékén a boltokba kerül, aki viszont most rendelne belőle egyet – a hivatalos oldalon, itt –, az 299 dollárért, nagyjából 100.000 forintért veheti meg. Ez nyilvánvalóan sok pénz, de tekintve, hogy hasonló áron cserélnek gazdát az olyan fejlettebb android-alapú emulátor kézikonzolok, mint amilyen ez az Anbernic, inkább korrekt – pláne, hogy a WOWCube maximum meghibásodni tud, elavulni viszont valószínűleg sosem fog.

Itt pedig rátérhetünk arra a fontos kérdésre is, hogy pontosan meddig lehet játszani a WOWCube-bal? A panelekbe 8×450 mAh-s akkumulátorok kerültek, melyek összkapacitása 3600 mAh, ami a gyártó szerint bőven elegendő kell legyen legfeljebb 7 órányi játékhoz. Ez a játékidő persze redukálódhat erőigényesebb játékok mellett, de 5-6 órát valószínűleg gond nélkül ki fog bírni. Ha lemerül, akkor gyorstöltőre rakva hamar 100%-ra tölt.

Betöltés...
Keresés
Keresés