Ilyen van?! – Megadóztatnák az erőszakos videojátékokat

A javasolt adó, amit az erőszakos játékokra vetnének ki, hatással lehet a fizikai és digitális címekre, de még a mikrotranzakciókra is.

Igen, mint tudjuk, hogy a videojátékokra gyakran mondják, hogy túl erőszakos, ami talán annak tudható be, hogy néha az is. Mármint, nem lehet tagadni, hogy a GTA-ban rabolnunk, fosztogatnunk kell, néha elütve a járókelőket, a The Last of Us-ban nem csak zombikat kell eltenni láb alól, a Call of Duty és a Battlefield pedig arról szól, hogy halomra öljük egymást. Sok játék közvetít erőszakot, ugyanakkor az elmúlt években több kutatás is bebizonyította, hogy a videojáték alapvetően nem tesz erőszakossá. Ennek ellenére a játékok nemrég politikusok célkeresztjába került, pont az erőszak kapcsán.

Mexikóban megadóztatnák az erőszakos játékokat

Ahogy arról a EnGadget is beszámolt, a mexikói képviselőház elfogadott egy átfogó pénzügyi javaslat-csomagot, ami 8%-os adót vet ki a felnőtt tartalmú videojátékokra. A javasolt adó azokra a játékokra vonatkozik, amik a mexikói videojáték-korhatárbesorolási rendszerben C vagy D besorolást kaptak. A C besorolás legalább 18 éves kortól ajánlott, mivel extrém erőszakot, vérontást és szexuális tartalmat mutat, míg a D besorolás kifejezetten felnőtteknek szól, és hosszabban mutatják be a fentieket.

A javasolt törvényt először szeptemberben terjesztették elő, amikor az ország pénzügyminisztériuma azt állította, hogy „a legújabb tanulmányok kapcsolatot találtak az erőszakos videojátékok használata és a serdülők körében megfigyelt magasabb agresszió, valamint olyan negatív társadalmi és pszichológiai hatások között, mint az elszigetelődés és a szorongás”. A jelentés egy 2012-es tanulmányt idézett egy lábjegyzetben, ami a videojátékokkal kapcsolatos néhány pozitív összefüggést is megfigyelt, többek között a motorikus tanulást és fejlesztést.

A képviselőház által jóváhagyott javaslat az érintett játékok digitális és fizikai példányaira, valamint a játékon belüli vásárlásokra és mikrotranzakciókra vonatkozna. A javaslatnak még át kell mennie Mexikó másik kongresszusi kamaráján, a szenátuson, ahol november 15-i előtt vitatják meg a költségvetési javaslatot.

Betöltés...
Keresés
Keresés