Valószínűleg csak nagyon kevesen tudják, de valójában nem az értékelhetetlen és a Nintendo részéről abszolút vállalhatatlan 1993-as Super Mario Brothers mozifilm volt az első Mario-adaptáció a nagyvásznon.
Az első önálló Mario játék megjelenése után egy évvel, 1986-ban készült a gyűjtők és a legnagyobb rajongók körében egy máig legendás egész estés mesefilm – pontosabban anime -, Super Mario Bros.: Peach-hime Kyushutsu Dai Sakusen! – magyar szabad fordításban Super Mario Bros: Peach hercegnő óriási megmentése címmel.
Az anime viszont nyugaton alig, vagy egyáltalán nem lett ismert, mivel Japánon kívül be sem mutatták, később is csak szuper-limitált mennyiségben került kereskedelmi forgalomba – de az is kizárólag a szigetországban. Az első vetítések után exkluzívan VHS-kölcsönzőkből lehetett hozzájutni, később a VAP Video nevű cég kapta a forgalmazás jogát, de ezekből a kazettákból mára így is nagyon kevés maradt fenn. Ezért is imádják annyira a gyűjtők, aminek egy-egy szebb példányáért több száz dollárt is hajlandóak kifizetni.
Emiatt viszont nem csupán kevesen láthatták a mesét, de alig akad olyan is, aki egyáltalán tud a létezéséről. Mindez nem csak azért szomorú, mert Jack Black előtt ebben hallhattuk először beszélni Bowsert, hanem mert számos olyan érdekes dolgot is itt láthattunk először, melyeket a Nintendo játékelemként beépített a későbbi Mario-játékokba.
A történet alapvetően nem egy nagy megfejtés, de egyébként szórakoztató, tele van kikacsintással, játékosoknak szánt poénnal, ismerős karakterekkel, zenékkel és helyszínekkel, melyeket a játékból vettek át – pont, mint a legújabb moziban. Ami szembetűnően eltérő, hogy Luigi ruhája nem a később megszokott és ikonikuss zöldes árnyalatú, hanem sötétebb sárgás-barnás színű.
A lényeg a lényeg, hogy ugyan 11 évvel ezelőtt egy lelkes rajongónak komoly kutatómunka révén sikerült digitalizálnia a VHS-verziót, amit a Youtube-ra is feltöltött, de sajnos a belefeccölt meló ellenére is piszok rossz minőségben. Néhány évvel ezelőtt viszont egy másik rajongó, akinek birtokában van egy kazetta, szintén vette a feladatot, és nekiállt az egyórás mese teljes digitális restaurálásának.
A projekt pedig időközben befejeződött, így már 4K-s felbontásban, közel tökéletes minőségben nézhetjük meg az elfeledett mesét.
A filmet Masami Hata rendezte, Hideo Takayashiki írta, és Masakatsu Suzuki és Tsunemasa Hatano voltak a producerei, melyet a Nintendo együttműködésével a Shochiku-Fuji Company és a Grouper Productions készített. A mese nem csak a Mario-univerzum szempontjából egy fontos darab, de az egyik első videojáték-adaptációnak is tartják. Üröm az örömben, hogy sajnos csak japán szinkronnal, de! a YouTube funkciójának hála automatikusan fordított magyar felirattal lehet megnézni.