Vége. Ennyi volt, habár eddig is teljesen egyértelmű volt, de most már hivatalosan is kimondhatjuk: véget ért a nagy konzolháború, az Xbox és a PlayStation közötti örök (24 éve tartó) rivalizálás. 2025 október 24-én a Microsoft nem szimplán bejelentette, hogy valóban készül a sokat pletykált Halo: Combat Evolved teljes körű remake-je, de az Xbox-konzolok és PC mellett a széria történetében először PlayStationre is megjelenik.
Nem is akárhogy! A Halo: Campaign Evolved teljesen másfajta újrázása a 2001-ben megjelent eredetinek, mint ami a Master Chief Collection-ben is elérhető Combat Evolved Anniversary remasterelés. A Campaign Evolved ugyanis egy teljes értékű remake, amit az erre létrehozott Halo Studios csapata készít Unreal Engine 5-ben. Ez pedig a látvány mellett a játékmeneten is tetten érhető, ami a döbbenetes vizualitás mellett szintén alaposan megújul, kicsit modernebbé válik. Azért csak egy kicsit, mert a fejlesztők olyannyira törekednek a klasszikus megidézésére, hogy az első Halo eredeti kódjait használják alapnak, a modernebb elemeket pedig csak ezekhez adják hozzá, mint kötelező kiegészítés. Ez a gyakorlatban olyan újdonságokat jelent, mint az ellenséges járművek eltérítése, vagy olyan felvehető fegyvereket, melyek ugyan az eredetiben is jelen voltak az ellenfeleknél, Master Chief viszont nem használhatta őket.
Az egyik legjobb újítás viszont a négyfős kooperatív mód, valamint a három vadiúj, sosem látott területekre kalauzoló, új karaktereket és ellenfeleket bemutató, úgy előzményeket elmesélő küldetés.
És, ahogyan már az elején is mondottam, a Halo: Campaign Evolved az első Halo-játék, ami megjelenik PlayStationre, méghozzá az xboxos megjelenéssel egy időben. És túlontúl sokat sem kell rá várni: a Halo első részének Unreal Engine 5-ös remake-je 2026-ban jelenik meg PS5-re, PC-re (Steam), és természetesen Xbox Series X|S-re. A legjobban nyilván az xboxosok és a PC-sek járnak, ezeken a platformokon ugyanis a Game Pass Ultimate és a PC Game Pass kínálatából is elérhető lesz – és mint úgy a Microsoft játékstreamingjéből is játszható, vagyis még az Xbox One tulajdonosok is újraélhetik Master Chief legelső kalandját.
