Ma már van mód arra, hogy bizonyos Nintendo Switch játékok miatt ne kelljen drága konzolt venni. Mutatjuk hogyan.
Az emuláció az elmúlt néhány évben igazán kiteljesedett, köszönhetően a találékony fejlesztői közösségnek. Ezzel párhuzamosan számos új Android-alapú emulációs és retro játékeszköz jelent meg, amik kihasználják ezeket a szoftveres csodákat. Természetesen ezeket az emulátorokat te is használhatod Android telefonodon, nincs szükség eredeti eszközre. Nem meglepő tehát, hogy a megfelelő emulátor segítségével Nintendo Switch játékokat is játszhatsz Android telón. De hogyan?
Nintendo Switch Androidon
Fontos kiemelni, hogy a retro emuláció általában vitatott gyakorlat, mert míg az emuláció maga legális (legalábbis egyelőre), a játékok ROM-jainak – a játékok fájljainak – letöltése vagy terjesztése bizony sérti a szerzői jogi törvényeket és illegális. Szóval alapvetően ez akkor működik legálisan és helyesen, ha amúgy tényleg megvetted a játékot. Az emuláció önmagában azonban egyelőre nem kalózkodás, ha nem tartalmaznak szerzői jogokkal védett kódot, és ha a saját dolgaidat emulálod, például a már megvett játékok biztonsági másolatait. A Nintendo azonban azt az álláspontot képviseli, hogy maga az emuláció is jogellenes, amikor pert indított a mára már megszűnt Switch emulátor, a Yuzu ellen. A per megnyerése óta az emuláció sorsa bizonytalan. Érdekes módon az emulátorok használatának legjobb kiindulópontja vitathatatlanul a Yuzu egy forkja, az Eden, ami az eredeti szoftver egyik leszármazottja.
Eden
A nyílt forráskódú Nintendo Switch emulátor, az Eden remek kiindulópont. A GitHubon és a hivatalos weboldalon elérhető alkalmazást telepítened kell a készülékedre, majd el kell végezni néhány kezdeti beállítást az optimális működéshez. Ha az Eden alkalmazást a GitHubról töltöd le, három verzió közül választhatsz, és valószínűleg az Android Standard verziót fogod választani. Ha azonban régebbi, Adreno 6xx chipsetet futtató eszközöd van, akkor az Android Legacy verziót válaszd.
Mielőtt bármilyen játékot elindíthatna, szükséged lesz a legújabb Nintendo Switch firmware fájlra, valamint egy prod.keys fájlra, ami a játékok futtatása előtti dekódolásához szükséges titkosítási kulcsként működik. Sajnos nem tudunk linket biztosítani ezekhez a fájlokhoz. De legalább a 19.0.1-es verziót érdemes használni, a firmware és a kulcs verzióinak meg kell egyeznie.
Miután megszerezted ezeket a fájlokat, másold át őket az Android mobilodra. A legjobb, ha az Edenhez kapcsolódó összes fájlt egy külön mappában tárolod. Amikor először megnyitod az Edent, a rendszer kéri, hogy engedélyezd a közeli eszközöket, válasszd az Engedélyezés lehetőséget. Ezután a prod.keys és a firmware fájlok helyét kell kiválasztani. Végül hozzá kell adni a játszani kívánt játékokat, vagyis meg kell adni azt a mappát, ahol a Nintendo Switch játékok kerültek. Ezután már elkezdhetsz játszani.
Na de hogy futnak ezek a játékok mobilon?
A játék teljesítménye persze nagyban függ az Android telefonod teljesítményétől, valamint a hardverétől, például a CPU-tól, a GPU-tól és a RAM-tól. A újabb eszközök valószínűleg jobban fogják futtatni a játékot, mint a régi telefon, de ez is a hardvertől függ. Ez nem azt jelenti, hogy a régebbi Android telefonok nem tudják futtatni az emulátorokat vagy az Edent, de a felhasználói élmény tekintetében vegyes eredményeket kaphatsz. Nyilvánvaló, hogy a legújabb Android telefonok, mint például a Samsung Galaxy S25 sorozat jó minőséget és magas teljesítményt nyújtanak a legtöbb játékhoz.
Ezenkívül az Eden további módosításokat igényelhet ahhoz, hogy egyes játékok optimálisan működjenek, és egyes esetekben ahhoz, hogy egyáltalán működjenek. A problémák megoldásához a legjobb hely az emulációs közösség. Az Eden weboldala felsorol több helyet, ahol megoszthatod tapasztalataidat, kérdéseket tehetsz fel és tanulhatsz másoktól.
