Sajnos a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején hiába tanultuk meg ezeket a lövöldözős játékokban, ma már nem kell.

Amikor a lövöldözős játékok először népszerűvé váltak, volt egy képesség, ami megkülönböztette az embert a többi játékostól. Nem az volt a lényeg, hogy milyen gyorsan tudunk csúszni, ugrani vagy őrült módon mozogni. A győzelmet a tiszta reflexek, a pontosság és a ritmus döntötte el, amiknek egyfajta játékstílus volt az alapja. Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején, a LAN-partik korában a játékosok megtanulták ezt a technikát, és azok, akik elsajátították, bebizonyították, hogy jobbak a többieknél. Ma azonban ez a képesség csendesen eltűnt a modern lövöldözős játékokból, és helyét új képességek vették át.

Strafing

Ez a képesség a strafing volt, amit bizonyára senki nem így használt Magyarországon, csak külföldön. De ez az a játékstílus, amikor ide-oda, jobbra-balra kitérsz, miközben próbálod egy ponton tartani a célkeresztet. Ez a technika sok helyzetben segített, hogy ne lőjenek szét, különösen az 1v1 meccsek során. Ez határozta meg a harcokat a Halo, a Quake, az Unreal Tournament, a Counter-Strike és sok más lövöldözős játékban. De ahogy a lövöldözős játékok műfaja fejlődött, ez a képesség háttérbe szorult, és helyébe ugrások, csúszások és más látványos mozgások léptek.

A nagy lövöldözős technika

Azok, akik CRT monitorokon játszottak lövöldözős játékokkal, valószínűleg emlékeznek erre az érzésre. Volt egyfajta tánc közted és az ellenfeled között és nem csak arról szólt a dolog, hogy ki tud jobban célozni, hanem arról is, hogy ki tudja jobban olvasni a másik jobbra-balra mozgós ritmusát. Az A és D gombok nyomkodása vagy a D-pad hozogatása elengedhetetlen volt a túléléshez, mivel lehetővé tette, hogy mozgás közben is középen tartsd a célkeresztet.

A Halo-ban ez bizony meghatározta a párbajokat. Két játékos körözött egymás körül, próbálták beállítani a célkeresztet, remélve, hogy meglesz a tökéletes találat a fejre. Az Unreal Tournament már ugrásokkal és kitérésekkel bonyolította a dolgokat, de az alapvető ritmus megmaradt. A Counter-Strike vitte ezt a technikát a csúcsra, megkövetelve a játékosoktól, hogy a pontos lövéshez a megfelelő pillanatban hagyják abba ezt a mozgást.

Ezt nem lehetett tanítani, idő és türelem kellett ahhoz, hogy elsajátítsd ezt a készséget. Az idő múlásával azonban a lövöldözős játékok filozófiája megváltozott. A fejlesztők a gyorsabb tempót és a filmszerű hangulatot tűzték ki célul. A mozgás fejlődött, és ezzel együtt a játékmódunk is.

Miért változtak a modern játékok?

A mai lövöldözős játékok már egészen mások. A mozgás látványosabb, gyorsab és gyakran vertikálisabb lett. A játékosok csúszkálnak a földön, nagyokat ugranak, pörögnek, mindenféle mutatvány van. Ez két évtizeddel ezelőtt még lehetetlen volt. Persze a változással semmi gond nincs, csak nagyon érdekes, hogy egy egész generáció igyekezett megtanulni valamit, amit talán még ma is használ ösztönből, de valójában már nem ér annyit, mint régen. Mára már nem az irányításon van a hangsúly, hanem a mobilitáson. Sokkal könnyebben mozgunk a játékokban, sokkal összetettebb minden. Akkor ennyink volt, ennyit tudtunk tenni. Ismétlem, ez nem gond, csak érdekes belegondolni.

Te is használtad ezt a technikát régen? Vagy még ma is?