Újabb év, újabb játékleállások. Ezúttal nem a Ubisoft, hanem az EA húzza le a rolót négy játékánál, melyek közül igazán egy sem fog hiányozni sokaknak.
Januárban három, márciusban egy EA cím búcsúzik a szervereitől – egyiket viszont offline mindenképp lehet majd folytatni-játszani. A BioWare bukott nem Vasember játéka, az Anthem köszön le legelőször, a legszomorúbb pedig, hogy a játéknak nincs offline módja, azaz január 12-től már semmilyen módon nem lehet játszani vele. Szomorú, mert az Anthem megbukott ugyan, mint looter shooter live service játék, néhány egészen remekül sikerült mechanikája miatt érdemes – lett volna – minimum kipróbálni. Aztán így szépen sorban bezár még a
- The Sims Mobile – január 24-én
- NBA Live 19 – január 30-án
- Real Racing 3 – március 19-én
Utóbbiról a legtöbben még csak nem is hallottak, szóval kevesen is siratják a végleges eltűnését, míg a The Sims kifejezetten mobilra fejlesztett kiadása játszható marad. De csak azoknak, akiknek addig is megvolt… letöltve. A szerverek leállásával hivatalos formában nem lehet majd hozzájutni.
Margóra még egy rossz hír: amennyiben a játékosok által elindított, majd az Európai Bizottságban is tárgyalt játékmentő kezdeményezés sikerrel jár, és a stúdiók/kiadók nem állíthatják le a játékok szervereit offline mód nélkül, akkor még a konrét törvényjavaslat megszületése előtt több játéktól leszünk kénytelenek búcsút venni. A stúdiók valószínűleg felkészültek egy ilyen eshetőségre, és mivel az EB visszamenőlegesen valószínűleg senkit nem fog kényszeríteni a régi játékok életben tartására, úgy a cégek egyre-másra fogják kivezetni azokat a portékáikat, melyeket ilyen-olyan okokból már nem érdemes működtetni.
