Bár a WWE-játékoknak mostanság nem a legjobb hírét keltik, a WWE 2K24 egyáltalán nem volt egy rossz állomása a szériának – sőt, 2024-ben a legtöbb videojátékos díjátadón büszkén szerepeltette magát az év legjobb sportjátékainak többi jelöltje közt. Jó is, szép is, a pankráció gyakori helyzetkomikumai, az izomkolosszusok eltúlzott mozdulatai miatt pedig roppantul szórakoztató is – érdemes volt megvenni.
A múlt idő azért is indokolt, mert bár a sportjátékok egyébként is gyorsabban rotálják egymást, az azért némiképp meglepő, hogy a pozitív kritikai fogadtatás és az elérhető egyetlen folytatás ellenére is úgy döntött a 2K, hogy idejekorán nyugdíjazza az alig másfél éves pankrátor játékot. A WWE 2K24 az összes megjelent kiegészítőjével együtt január 31-én nemcsak végleg eltűnik minden platform összes digitális boltjából, de március 31-én a szervereit is lekapcsolják. Az online funkciók és játékmódok ezt követően értelemszerűen elérhetetlenekké válnak, az olyan offline módokkal viszont, mint a Play Now és a Showcase továbbra is el lehet majd szórakázni.
Mondanám, hogy addig érdemes lehet megvásárolni, hiszen akinek megvan, az továbbra is elérheti offline, de a 2K valószínűleg már csak azért sem fogja szuperolcsón adni a kivezetésre ítélt játékát, mert a leállással nem titkolt célja átterelni a játékosokat a 2025 márciusában megjelent WWE 2K25-be. Ezért a WWE 2K24 teljes, 24.000 forintos áron búcsúzik, amennyit sajnos már se így, se úgy nem ér.
