Teljesen új szintre lépett a legjobb monitor tesztelő weboldal

Manapság már nehéz igazán rossz monitort választani, ám ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk különbséget az egyes megjelenítők között. Egy-egy IPS, VA és OLED panel között is nagy különbség lehet, sőt, ugyanazon panel mellett is lehetnek eltérő eredmények. Bár a paneleket a gyártók készen kapják, a monitor szoftveréről és a panel vezérléséről már házon belül gondoskodnak. Ennek köszönhetően pedig akár radikális eltérések is lehetnek a színkezelést, a válaszidőt vagy éppen a támogatott funkciókat illetően. Szerencsére vannak olyan weboldalak melyek segítenek a monitorok tesztelésében.

A TestUFO jelenlegi változata is már-már iparági standardnak számít a felhasználók körében. Régóta lehetett már sejteni, hogy a fejlesztők egy új változat érkezését készítik elő. Úgy tűnik, hogy igazi karácsonyi ajándék lett ebből, hiszen az elmúlt órákban élesedett a weboldal legújabb változata.

Új funkciókat kapott a TestUFO, a legjobb monitor tesztelő weboldal

TestUFO 3.0
TestUFO 3.0

A TestUFO legfrissebb fejlesztéseit már bárki elérheti, ám szerencsére a fejlesztők is viszonylag részletes bejegyzést készítettek a pontos változásokról. Nézzük is a Videocardz segítségével, hogy milyen újdonságokra érdemes készülni az új verzióban, ha monitor teszt kerül terítékre:

  • Gyorsabb: gyorsabban betölt, mint a TestUFO 2.x.
  • Mobilbarát: Mostantól már telefonok és tabletek kijelzőinek tesztelésére is alkalmas.
  • Natív 1:1 felbontás mód: ideiglenesen felülírja az operációs rendszer DPI-beállításait és a böngésző nagyítását a tesztmintákhoz.
  • Egyedi pixelskálázás: 100%, 200%, 300%, 400% és 600% nagyítási lehetőségek.
  • Opcionális egész számú skálázás:  az úgynevezett „legközelebbi szomszéd” eljárással skáláz, választható a pixelesebb vagy a simább, elmosottabb megjelenés között.
  • Jobb szinkronizáció: A zöld szinkronjelző több platformon, köztük Linuxon és Macen is helyesen működik már, eddig ebből voltak problémák:
  • Fejlettebb WCG és HDR támogatás: támogatja a Display-P3 és a Rec.2020 színtereket.
  • WebGL támogatás: mostantól WebGL módban is tud renderelni a weboldal
  • Shaderek:  shader-alapú demók támogatása, például CRT elektron-sugár szimulátor.
  • Kétirányú mozgás: a legtöbb mozgásteszt már mindkét irányba képes görgetni.
  • Jövőbiztos 1000+ Hz támogatás: a működéséhez egyedi beállításokra van szükség, ám mostantól már az ultra-magas képfrissítés sem jelent problémát.
  • Fejlesztett beállítási felület: részletesebben testre szabható a TestUFO működése.

Az új TestUFO weboldalt ide kattintva érheted el.

Betöltés...
Keresés
Keresés