Január 12-re virradóan már helyükre kerültek az idei, sorban a 83. Golden Globe során kiosztott szobrocskák, melyekkel az elmúlt esztendő legjobb filmjeit, sorozatait, színészeit és színésznőit jutalmazzák.
Az idei díjkiosztón a legnagyobb nyertesnek Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után ígérkezett a maga kilenc jelölésével, és bár számos díjat meg is kapott – köztük a legjobb komédiának (szándékosan nem vígjátéknak fordított) és a legjobb rendezőnek járót, de – az amúgy nagyot alakító Leonardo DiCaprio aranyszobor nélkül térhetett haza. A másik két nagy befutó Ryan Coogler Bűnösök, valamint Chloé Zhao Hamnet című filmje volt, de végül mindegyik több díjjal lett kitüntetve.
Érdemes megemlíteni a Netflix meglepően remekül sikerült K-pop démonvadászok című animációs filmjét, ami két kategóriában is ki lett tüntetve – abszolút megérdemelten!
A sorozatok frontján a legnagyobb befutó a Kamaszok lett, a Netflix hihetetlenül megrázó pszichológiai drámája az összes kategóriában nyert, amiben jelölték. Jóllehet a legtöbb jelölést (ötöt) az HBO antológia sorozata, az A Fehér lótusz kapta, de nem panaszkodhat a Disney+ sem, hiszen a Gyilkos a házban is négy kategóriában volt esélyes győzni – de végül egyik sorozat sem kapott szobrot. A sorozatok terén egyébként a Netflix és az HBO Max szállította a legtöbb jelöltet, de az Apple TV+ is több kiemelkedő díjazottat és jelöltet állíthatott ki (Különvélás, Pluribus, Utolsó befutók).
A 2026-os Golden Globe FILMES díjazottjai (és jelöltei):
Legjobb dráma
- GYŐZTES: Hamnet
- Frankenstein
- Csak egy baleset volt
- A titkosügynök
- Érzelmi érték
- Bűnösök
Legjobb musical vagy komédia
- GYŐZTES: Egyik csata a másik után
- Blue Moon
- Bugonia
- Marty Supreme
- Nincs más választás
- Nouvelle Vague
Legjobb nem angol nyelvű film
- GYŐZTES: A titkosügynök (brazil)
- Csak egy baleset volt (francia)
- Nincs más válsztás (dél-koreai)
- Érzelmi érték (norvég)
- Tánc a sivatagban (spanyol)
- The Voice of Hind Rajab (tunéziai)
Legjobb animációs film
- GYŐZTES: K-pop démonvadászok
- Arco – Fiú a jövőből
- Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba Infinity Castle
- Elio
- A kis Amélie és az eső természete
- Zootopia 2
Legjobb színésznő (dráma)
- GYŐZTES: Jessie Buckley – Hamnet
- Jennifer Lawrence – Dögölj meg, szerelmem
- Renate Reinsve – Érzelmi érték
- Julia Roberts – Vadászat után
- Tessa Thompson – Hedda
- Eva Victor – Bocs, kicsim
Legjobb színész (dráma)
- GYŐZTES: Wagner Moura – A titkosügynök
- Joel Edgerton – Az álmok vágányán
- Oscar Isaac – Frankenstein
- Dwayne Johnson – Zúzógép
- Michael B Jordan – Bűnösök
- Jeremy Allen White – Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől
Legjobb színésznő (musical/komédia)
- GYŐZTES: Rose Byrne (pictured) – Ha tudnék, beléd rúgnék
- Cynthia Erivo – Wicked 2. rész
- Kate Hudson – Song Sung Blue
- Chase Infiniti – Egyik csata a másik után
- Amanda Seyfried – The Testament of Ann Lee
- Emma Stone – Bugonia
Legjobb színész (musical/komédia)
- GYŐZTES: Timothée Chalamet – Marty Supreme
- George Clooney – Jay Kelly
- Leonardo DiCaprio – Egyik csata a másik után
- Ethan Hawke – Blue Moon
- Lee Byung-Hun – Nincs más választás
- Jesse Plemons – Bugonia
Legjobb női mellékszereplő
- GYŐZTES: Teyana Taylor – Egyik csata a másik után
- Emily Blunt – Zúzógép
- Elle Fanning – Érzelmi érték
- Ariana Grande – Wicked 2. rész
- Inga Ibsdotter Lilleaas – Érzelmi érték
- Amy Madigan – Fegyverek
Legjobb férfi mellékszereplő
- GYŐZTES: Stellan Skarsgård – Érzelmi érték
- Benicio Del Toro – Egyik csata a másik után
- Jacob Elordi – Frankenstein
- Paul Mescal – Hamnet
- Sean Penn – Egyik csata a másik után
- Adam Sandler – Jay Kelly
Legjobb mozis és bevételi eredmény
- GYŐZTES: Bűnösök
- Avatar: Tűz és hamu
- F1
- K-pop démonvadászok
- Mission: Impossible – A végső leszámolás
- Fegyverek
- Wicked 2. rész
- Zootopia 2
Legjobb rendező
- GYŐZTES: Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után
- Ryan Coogler – Bűnösök
- Guillermo del Toro – Frankenstein
- Jafar Panahi – Csak egy baleset volt
- Joachim Trier – Érzelmi érték
- Chloe Zhao – Hamnet
Legjobb forgatókönyv
- GYŐZTES: Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után
- Ronald Bronstein, Josh Safdie – Marty Supreme
- Ryan Coogler – Bűnösök
- Jafar Panahi – Csak egy baleset volt
- Eskil Vogt, Joachim Trier – Érzelmi érték
- Chloé Zhao, Maggie O’Farrell – Hamnet
Legjobb betétdal
- GYŐZTES: Joong Gyu Kwak, Yu Han Lee, Hee Dong Nam, Jeong Hoon Seo, Park Hong Jun, Kim Eun-jae (EJAE), Mark Sonnenblick – K-pop démonvadászok; Golden
- Miley Cyrus, Andrew Wyatt, Mark Ronson, Simon Franglen – Avatar: Tűz és hamu; Dream as One
- Raphael Saadiq, Ludwig Göransson – Bűnösök; I Lied to You
- Stephen Schwartz – Wicked 2. rész; No Place Like Home
- Stephen Schwartz – Wicked 2. rész; The Girl in the Bubble
- Nick Cave, Bryce Dessner – Az álmok vágányán; Train Dreams
Legjobb filmzene
- GYŐZTES: Ludwig Göransson – Bűnösök
- Alexandre Desplat – Frankenstein
- Jonny Greenwood – Egyik csata a másik után
- Kanding Ray – Tánc a sivatagban
- Max Richter – Hamnet
- Hans Zimmer – F1
A 2026-os Golden Globe SOROZATOS díjazottjai (és jelöltei):
Legjobb drámasorozat
- GYŐZTES: Vészhelyzet Pittsburghben (HBO Max)
- A diplomata (Netflix)
- Pluribus (Apple TV+)
- Különválás (Apple TV+)
- Utolsó befutók (Apple TV+)
- A Fehér lótusz (HBO Max)
Legjobb musical vagy vígjáték sorozat
- GYŐZTES: The Studio (Apple TV+)
- Abbott Általános Iskola (Disney+)
- Mackó (Disney+)
- Hacks – A pénz beszél (HBO Max)
- Bármit, csak ezt ne! (Netflix)
- Gyilkos a házban (Disney+)
Legjobb minisorozat
- GYŐZTES: Kamaszok (Netflix)
- All Her Fault (SkyShowtime)
- A bennem lakozó fenevad (Netflix)
- Fekete tükör (Netflix)
- Szex mindhalálig (Disney+)
- The Girlfriend (Prime Video)
Legjobb színésznő (drámasorozat)
- GYŐZTES: Rhea Seehorn – Pluribus (Apple TV+)
- Kathy Bates – Matlock
- Britt Lower – Különválás (Apple TV+)
- Helen Mirren – Gengsztervilág (SkyShowtime)
- Bella Ramsey – The Last of Us (HBO Max)
- Keri Russell – A diplomata (Netflix)
Legjobb férfi színész (drámasorozat)
- GYŐZTES: Noah Wyle (pictured) – Vészhelyzet Pittsburghben (HBO Max)
- Sterling K Brown – Paradise (Disney+)
- Diego Luna – Andor (Disney+)
- Gary Oldman – Utolsó befutók (Apple TV+)
- Mark Ruffalo – A megbízás (HBO Max)
- Adam Scott – Különválás (Apple TV+)
Legjobb színésznő (musical/vígjáték sorozat)
- GYŐZTES: Jean Smart – Hacks – A pénz beszél (HBO Max)
- Kristen Bell – Bármit, csak ezt ne (Netflix)
- Ayo Edebiri – Mackó (Disney+)
- Selena Gomez – Gyilkos a házban (Disney+)
- Natasha Lyonne – Poker Face (SkyShowtime)
- Jenna Ortega – Wednesday (Netflix)
Legjobb férfi színész (musical/vígjáték sorozat)
- GYŐZTES: Seth Rogen – The Studio (Apple TV+)
- Adam Brody – Bármit, csak ezt ne (Netflix)
- Steve Martin – Gyilkos a házban (Disney+
- Glen Powell – Chad Powers (Disney+)
- Martin Short – Gyilkos a házban (Disney+)
- Jeremy Allen White – Mackó (Disney+)
Legjobb színésznő (minisorozat)
- GYŐZTES: Michelle Williams – Szex mindhalálig (Disney+)
- Claire Danes – A bennem lakozó fenevad (Netflix)
- Rashida Jones – Fekete tükör (Netflix)
- Amanda Seyfried – Hosszú fényes folyó (HBO Max)
- Sarah Snook – All Her Fault (SkyShowtime)
- Robin Wright – The Girlfriend (Prime Video)
Legjobb színész (minisorozat)
- GYŐZTES: Stephen Graham – Kamaszok (Netflix)
- Jacob Elordi – A keskeny út a mély északra (HBO Max)
- Paul Giamatti – Fekete tükör (Netflix)
- Charlie Hunnam – Szörnyeteg: Az Ed Gein-sztori (Netflix)
- Jude Law – Fekete nyúl (Netflix)
- Matthew Rhys – A bennem lakozó fenevad (Netflix)
Legjobb női mellékszereplő (sorozat)
- GYŐZTES: Erin Doherty – Kamaszok (Netflix)
- Carrie Coon – A Fehér lótusz (HBO Max)
- Hannah Einbinder – Hacks – A pénz beszél (HBO Max)
- Catherine O’Hara – The Studio (Apple TV+)
- Parker Posey – A Fehér lótusz (HBO Max)
- Aimee-Lou Wood – A Fehér lótusz (HBO Max)
Legjobb férfi mellékszereplő (sorozat)
- GYŐZTES: Owen Cooper – Kamaszok (Netflix)
- Billy Crudup – The Morning Show (Apple TV+)
- Walton Goggins – A Fehér lótusz (HBO Max)
- Jason Isaacs – A Fehér lótusz (HBO Max)
- Tramell Tillman – Különválás (Apple TV+)
- Ashley Walters – Kamaszok (Netflix)
Legjobb stand-up
- GYŐZTES: Ricky Gervais – Mortality (Netflix)
- Bill Maher – Is Anyone Else Seeing This? (HBO Max)
- Brett Goldstein – Életed második legjobb estéje (HBO Max)
- Kevin Hart – a koromhoz méltón (Netflix)
- Kumail Nanjiani – Éjszakai gondolatok (Disney+)
- Sarah Silverman – Sarah Silverman: PostMortem (Netflix)
Legjobb podcast
- GYŐZTES: Good Hang with Amy Poehler
- Armchair Expert with Dax Shepard
- Call Her Daddy
- The Mel Robbins Podcast
- SmartLess
- Up First from NPR
