Napokon belül visszatérhet az ikonikus Counter-Strike pálya

A Counter-Strike 2 rajongók már lázban égnek, hiszen hamarosan véget ér a jelenlegi Premier szezon. A fejlesztők már néhány napja be is jelentették, hogy január 19-én zárul le a Season 3, majd pedig ezt követően elstartol a soron következő korszak. Egy biztos, Train pályájától érdemes elbúcsúzni, hiszen Anubis érkezik a helyére, ezt már a Valve is megerősítette. Sokan Cache-t várták, ám a jelek alapján még nincs megfelelő állapotban a pálya. Úgy tűnik azonban, hogy nagyobb lehet a következő frissítés, mint amire számítani lehetett.

A Counter-Strike fejlesztői az egyes szezonok startjainál több nagyobb fejlesztést is élesítettek. Ha néhány fegyverhez hozzá kell nyúlni, akkor szintén ekkor teszik, elég csak az MP9 erősítésekre vagy gyengítésekre gondolni vagy éppen az M4A4 és Famas módosításokra. Ezeket illetően egyelőre sötétben tapogatózik a közösség, ám a jelek alapján a pályák felhozatala izgalmasabb lehet majd, mint amire előzetesen lehetett készülni.

Napokon belül visszatérhet az ikonikus Counter-Strike pálya

A Counter-Strike 2 adatbányászai, gabefollower és aquamissing az elmúlt években ijesztő pontossággal jósolták meg az érkező pályák listáját. Nagy eséllyel ezúttal is a Steam egyik hibáját használják ki, csakúgy, amikor az érkező ládák tartalmát is pontosan fel tudták sorolni már jóval a megjelenés előtt. Gabefollower az elmúlt napokban egy sejtelmes üzenetet tett közzé, melyben 6 emoji szerepelt. Szerencsére aquamissing már képeket is társított hozzájuk, így kiderülhetett, hogy milyen felhozatalra is lehet készülni.

A pályák nagy része közösségi alkotás, ám sokaknak szemet szúrt Cobblestone képe. Az ikonikus pályán már régóta dolgoznak a Valve mérnökei, ahogy bizony a Train mapon felbukkant „roadmap” is arról árulkodott, hogy nem sokkal Train után vissza is térhet majd a pálya a Counter-Strike 2 menüjébe. Úgy tűnik, hogy most jött el az idő, remélhetőleg nem kell csalódni a január 19-én esedékes frissítést követően. 

Betöltés...
Keresés
Keresés