Viszlát New World Aeternum – Ekkor zárnak be végleg a szerverek

Az Amazon MMORPG játéka, a New World Aeternum 2021-ben jelent meg, de mivel senkit nem érdekel, le is állítják.

Az Amazon valójában igen nagy reményekkel állt neki egy hatalmas MMO-RPG világ megalkotásának, és 2021-ben végre bemutatták a New World Aeternum-ot. A játék igen sokoldalú lett, sok játékos tetszését elnyerte, de valószínűleg nem lett akkora siker, mint amit az Amazon várt tőle. Vagy éppen teljesen más irányt vettek, így végül kiderült, hogy a játék megy a levesbe. A cég mostanában játékadaptációkra adta a fejét, most mindent feltesznek a Fallout és a God of War sorozatra. Így aztán az AAA-s játékok fejlesztése is leáll.

Ekkor szűnik meg végleg a New World Aeternum

Miután 2025 októberében bejelentették, hogy az Amazon elfordul az AAA-kategóriás játékoktól, leállította a New World: Aeternum új tartalmainak fejlesztését. Ekkor már sejteni lehetett, hogy közeleg a vég. A vállalat eredetileg azt mondta, hogy a játékot „2026-ig” fogják támogatni, ami arra utalt, hogy 2027-ben már nem lesz elérhető. Nos, a New World oldalán közzétett hivatalos bejegyzés szerint a játék

2027 január 31-én hivatalosan is offline állapotba kerül.

A bejelentés szerint eddig még lehet játszani a játékkal, de 2026. január 15-én eltűnik az összes áruház kínálatából. Jelenleg ugyan még él a Steam oldala, de a játékot megvenni már nem lehet. Amúgy a játék egyáltalán nem volt népszerűtlen. Még azelőtt, hogy bejelentették volna, hogy nem jön több új tartalom, csak a Steamen 51 ezer játékost játszott vele. Nyilván a bejelentés után egy napi 1200 játékosra esett vissza.

A bezárás részeként a Nighthaven szezont meghosszabbítják január 31-ig, így a New World játékosai így búcsúzhatnak a játéktól. Amúgy az összes játékon belüli funkció 2027. január 31-ig aktív marad, de 2026. július 20. után már nem lehet majd in-game vásárlásokat végrehajtani. Azok, akik mostanában vették meg a játékot, mert nem tudták, mi lesz, azok visszatérítést kérhetnek.

Betöltés...
Keresés
Keresés