A GTA alkotóinak neve is felbukkant az Epstein-dokumentumokban

A GTA VI megjelenését aligha fogja befolyásolni az amerikai közéletet alaposan felbolygató több millió oldalnyi Epstein-dokumentumok január 30-ai nyilvánosságra hozatala, habár retrospektív semmiképp sem vet túlságosan jó fényt a stúdióra, hogy a popkultúrára különös hatással lévő játéksorozat alkotópárosa neve is feltűnik a dokumentumok között.

Leslie Benzies karrierje egyébként sem botránymentes. A fejlesztőt 2016-ban – a stúdión belüli vállalhatatlan viselkedésére hivatkozva – bocsátották egy gyakorlatilag azonnali hatállyal a Rockstar Games-től, amit évekig tartó pereskedés, majd peren kívüli megegyezés követett. Benzies aztán 2018-ban alapította meg az új stúdióját, a Build a Rocket Boy-t, aminek első játéka, a MindsEye 2025 egyik, ha nem a legrosszabb játéka lett – pedig a megjelenés előtt nemcsak fűt-fát, de még a csillagokat is leígérték vele az égről. Benzies kálváriája viszont itt még nem állt meg, ugyanis az Epstein-doksikban egészen brutális szexuális visszaéléses vádakat fogalmaznak meg vele szemben:

Sarah Ransome, az Epstein-ügy egyik szexuálisan kizsákmányolt áldozata azt vallotta, hogy a 2000-es évek elején Leslie Benzies szexuálisan bántalmazta őt. Az esetről állítólag Benzies fejlesztőkollégája, Sam Houser is tudott, őt a szexuális visszaélések tanújaként említik. Ransome még azt is megemlíti a vallomásában, hogy szerinte Benzies az ellene elkövetett bántalmazásból merített ihletet a GTA-játékok több aspektusához. 

Fontos azonban, hogy Sarah Ransome nem hozta összefüggésbe az ex-Rockstar fejlesztőt Jeffrey Epsteinnel. Benzies neve – egyelőre – nem szerepel Epstein repülési naplóiban, elvileg sosem látogatott el a hírhedt Epstein-ingatlanokban, úgy pedig nem vett részt a gyakorta kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményekben. Valamint Sarah Ransome az állítása szerint 2006 körül történt esettel kapcsolatban nem tett feljelentést, azaz sem rendőrségi ügy, sem büntetőeljárás nem indult Leslie Benzies ellen, úgy Sam Housert sem idézték be tanúként egy esetben sem.

„Ezek az állítások hamisak, három hónapig volt konszenzusos kapcsolatom ezzel a személlyel, és soha nem találkoztam Jeffrey Epsteinnel, nem jártam a szigetén, az ingatlanjaiban, és nem utaztam a repülőgépén. Bármely más állítás félrevezető”

– reagált Leslie Benzies az ellene felhozott vádakra a Kotakunak adott nyilatkozatában.

Betöltés...
Keresés
Keresés