Ezek voltak a legnépszerűbb PC-s és konzolos címek január végén

A PC-s platform kevésbé átlátható, mint a konzolos felhozatal. A Steam statisztikák sokat elárulnak az éppen aktuális trendekről, ám vannak olyan játékok, melyek más kliensekben futnak. A Call of Duty sorozat például nevetségesen alacsony számokkal rendelkezik a Steam platformon, miközben a cég saját, Battle.NET kliensében vagy épp az Xbox applikációban sok-sok ezer játékos esik egymásnak. Persze azért a Steam is jó mutató lehet. Xbox és PlayStation gamerek esetében jóval könnyebben ellenőrizhetőek az éppen aktuális számok, hiszen egységes felületen található meg az összes játék és alkalmazás. Szerencsére vannak olyan cégek, akik az ilyen típusú statisztikák elemzésével foglalkoznak, így pillanatok alatt kideríthetjük, hogy mivel játszottak az Xbox és PlayStation játékosok a legtöbbet az elmúlt néhány napban.

Ezekkel a játékokkal tolták a PC-s és konzolos gamerek január végéhez közeledve

A friss adatokat a Circana csapatának köszönhetjük, akik már hosszú évek óta elemzik a PC-s, konzolos piacot, egy ideje pedig már heti szinten publikálják is a számokat. Az Xbox és PlayStation TOP 10 mellé ezúttal a Steam platform is csatlakozott. A listák ezúttal is magukért beszélnek:

PlayStation – Top 10 aktív játékos alapján

  1. Fortnite
  2. Call of Duty
  3. Grand Theft Auto V (Remastered)
  4. Roblox
  5. NBA 2K26
  6. Marvel Rivals
  7. Madden NFL 26
  8. Minecraft
  9. ARC Raiders
  10. WWE 2K25

Xbox – Top 10 aktív játékos alapján

  1. Fortnite
  2. Call of Duty
  3. Roblox
  4. Grand Theft Auto V (Remastered)
  5. Minecraft
  6. NBA 2K26
  7. ARC Raiders
  8. Marvel Rivals
  9. Rocket League
  10. Rainbow Six: Siege

PC / Steam – Top 10 aktív játékos alapján

  1. ARC Raiders
  2. Counter-Strike 2
  3. Marvel Rivals
  4. Battlefield 6
  5. Helldivers II
  6. Deadlock (Valve)
  7. Rocket League
  8. Warframe
  9. Baldur’s Gate III
  10. Dota 2

Az ARC Raiders első helye továbbra is megkérdőjelezhetetlen, ahogy bizony a Fortnite és Call of Duty uralkodása sem vita tárgya. A Circana csapata kiemelte, hogy a No Rest for the Wicked 11. helyen nyitott azon a héten Steamen, könnyen lehet, hogy hamarosan már a TOP 10-be is beférhet.

Betöltés...
Keresés
Keresés