Üdítő változás: 4 év után kiveszik a „kettest” az Overwatch 2 címéből

Az Overwatch 2 körülbelül négy év után ismét csak „Overwatch” címen lesz ismert, persze nem ez az egyetlen változás.

Még 2022-ben a Blizzard úgy döntött: némileg frissíti az Overwatch játékot, mert úgy tűnt, egyre nehezebben lehet megtartani a játékosokat. Akkor persze nem született teljesen új játék, inkább egy nagyon nagy frissítés volt, amivel a játék neve Overwatch 2 lett. Persze nem ez volt az egyetlen változás akkor: belépett a színre az 5v5 játékmód, átalakult a tank szerepkör, sőt tervben volt egy történet-mód, ami aztán sosem született meg. Eredetileg az Overwatch 2-t az elődjétől nagyon eltérő játéknak szánták, különleges hős küldetésekkel, teljes értékű PVE történettel, skill-fákkal és egyéb elemekkel, amik még távolabb vitték az eredeti változatától.

A gyenge eredmények után azonban a tervek egy jelentős részét törölték, mivel a játékosok már az első küldetéstől sem voltak elragadtatva. Most, miután kifoltozták a süllyedő hajót, új funkciókat vezetnek be, mint például a Perkek, több hős, játékmódok és események. Emellett most kiveszik a 2-t a nevéből.

Az Overwatch 2 visszatér az Overwatch névhez

A február 4-i Spotlight eseményen öt új hőst jelentettek be, köztük a rajongók kedvencét, Jetpack Catet. A Blizzard szerint a kettes szám eltávolításának fő oka az, hogy „az Overwatch több, mint csak egy szám”.

„Ez egy élő univerzum, ami folyamatosan növekszik, folyamatosan meglepetéseket tartogat, és folyamatosan összehozza a játékosokat a világ minden tájáról.”

Továbbá megjegyezték, hogy mivel 2026 egy hatalmas év lesz, és egy „fordulópont” abban a tekintetben, hogy a fejlesztőcsapat hogyan látja a játék jövőjét. Természetesen ez valószínűleg azt jelenti, hogy soha nem fogunk látni olyan, hogy OW 3. Csak azt, ahogy a játék monumentális frissítésekkel fejlődik, és 2026-ban visszatér a „1. évadhoz” egy egész éven át tartó narratív ívvel, ami a „The Reign of Talon” címet kapta.

Betöltés...
Keresés
Keresés