Ezek a legnépszerűbb Warzone választások a Season 2 első hetében

A Call of Duty: Black Ops 7 és Warzone második szezonja a február 5-én vette kezdetét. A kompetitív játékosok különösen örülhettek a frissítésnek, hiszen a Ranked módokat is magával hozta a Season 2. Warzone-ban ezúttal a Resurgence mód köré épülnek a rangsorolt mérkőzések, ám az Iron Gauntlet módnak köszönhetően azok is jól érezhetik majd magukat, akiket inkább a nagyobb pályák és a Battle Royale klasszikus szabályai vonzanak. Legyen szó azonban bármelyik módról is, a fegyverek kiemelt szerepet töltenek be.

A Warzone fejlesztői már a december 4-én megérkezett integráció előtt kijelentették, hogy a meta ezúttal jóval gyakrabban változik majd, mint amihez korábban hozzászokhattak a játékosok. A jelek alapján bizony ezt sikerült is betartaniuk. A Season 1 alatt legalább 6-7 átrendeződést olvashattunk le, a korábbi érák szezononkénti 2, maximum 3 metaváltásához képest. Ez mindenképpen üdvözölendő, hiszen így jóval nehezebb ráunni a fegyverekre. Igen ám, de ez azt is magával hozza, hogy jóval gyakrabban kell figyelgetni a statisztikákat. Aggodalomra azonban semmi ok, segítünk ebben is!

Ezek a legnépszerűbb Warzone választások a szezon első hetében

A CODMunity a Black Ops 7 és Warzone játékosok legjobb barátja.
A CODMunity a Black Ops 7 és Warzone játékosok legjobb barátja.

Szerencsére manapság már részletes statisztikákkal rendelkezünk a Warzone fegyvereivel kapcsolatban. Nem csak a nyers adatokat tekinthetjük meg pár pillanat alatt, hanem leolvashatjuk az éppen aktuális erőviszonyokat, illetve azt is, hogy a játékosok hány százaléka nyúl az adott fegyverhez. Ez az utóbbi adat lehet igazán árulkodó, hiszen a népszerű választások biztosan jó választások. A statisztikákban a CODMunity weboldala segédkezik, nézzük is, hogy a Season 2 első hetében hogy alakultak a számok:

  1. Maddox RFB18%
  2. Sturmwolf 4514,6%
  3. M15 Mod 012,5%
  4. Hawker HX7,2%
  5. Razor 9mm4,8%
  6. AK-274,5%
  7. Kogot-74,2%
  8. Peacekeeper Mk12,7%
  9. MPC-252,0%
  10. VS Recon1,8%
  11. Carbon 571,7%
  12. X9 Maverick1,6%
  13. Dravec 451,5%
  14. DS20 Mirage1,5%
  15. MK.781,5%
  16. Ryden 45K1,4%
  17. MXR-171,3%
  18. Kar98k1,2%
  19. Sokol 5451,1%
  20. M8A10,9%

A legjobb 20 fegyveren kívül nem igazán érdemes merészkedni, hiszen jól látható, hogy azokat a játékosok 1%-a sem veszi a kezébe. A Maddox RFB brutálisan dominált a szezon első hetében, de a Sturmwolf 45 és a M15 Mod 0 is remek opció lehet, ha maximalizálni akarod a győzelmi esélyeidet. Jövő héten már biztosan megérkeznek az újoncok is, a második heti még izgalmasabb lehet majd.

Betöltés...
Keresés
Keresés