Ha valaki az elmúlt hónapokban gépet akart építeni, akkor bizony hamar el is vette a gondolatot a RAM és SSD-k árak láttán. A RAM-ok árai 450%-kal emelkedtek, azaz, ami 2025 nyarán még 50 ezer volt, az 2026 elején már 200 ezer forint felett figyelt. Az SSD-k esetében „csak” egy enyhe duplázást olvashatott le az ember, legyen szó a belépő vagy éppen a PCIe Gen 5 kategóriáról. A nyugati világban kapható DDR5 memóriákért a Samsung, az SK Hynix és a Micron felelt, az utóbb azóta már vállaltan ki is szállt a gamer piacról.
A fenti három céghez köthető a RAM-gyártás 93%-ka, így többi, zömében kínai gyártó a maradék hét százalékon osztozkodik. Ahogy sejteni lehetett, a fenti helyzet következtében már egyre csábítóbbak a kínai cégek termékei is a felhasználóknak. Ide sorolhatjuk a CXMT céget is, melyet 2016-ban alapítottak, ám a nevükkel eddig ebben a régióban nem találkozhattunk. Nem is olyan régen dobták piacra a Kingbank nevet viselő, 6000 MHz-es, ám csak CL36-as időzítéssel dolgozó memóriájukat. A TechSpot csapatának sem kellett több, azonnal letesztelték az újdonságokat.
Így teljesítettek játékok alatt a kínai DDR5 RAM-ok
A TechSpot csapata három RAM-ot vizsgált. Egy 6000 MHz-es, CL26-os „prémium”, G.Skill modult, a fentebb említett Kingbank memóriákat, illetve egy belépő kategóriás Kingston memóriát. A RAM-ok AMD Ryzen 7 9800X3D és Ryzen 7 9700X mellett izzadtak, miközben egy RTX 5090 gondoskodott arról, hogy ne a videokártya legyen a limit.
Rainbow Six Siege
Marvel Rivals
Horizon Zero Dawn Remastered
Cyberpunk 2077
Jól látható a fenti mérésekből, hogy a Kingbank memóriáját gyakorlatilag semmilyen panasz nem érheti. A prémium G.Skill-hez képest alig pár FPS-el maradt el, melyet a felhasználók valós körülmények között észre sem vesznek. Ez sem a gyártás minőségéből adódott, hanem az eltérő időzítésekből. A Kingston már jobban lemaradt, ott bizony sem az órajel, sem az időzítés nem az igazi. Szintén érdekes lehet megfigyelni, hogy a Ryzen 7 9800X3D jóval kevésbé érzékeny a memóriára a 3D V-Cache-nek köszönhetően, mint a Ryzen 7 9700X.
A CXMT tehát remek munkát végzett. Sok helyen, például Ausztráliában ez a legolcsóbb memóriamodul mostanság, jól látható, hogy semmilyen hátránnyal nem jár, ha ilyen RAM-hoz nyúl az ember. A hosszú távú megbízhatóság és támogatás persze mindig kérdéses, ám úgy tűnik, hogy a jelenlegi helyzet legnagyobb nyertese a CXMT lehet. A TechSpot csapata azért örülne egy még agresszívebb árazásnak, ám egyelőre ez sem tűnik rossz iránynak.








