Papíron sok PC-n kellene elinduljon a Death Stranding 2, de igazán jól szórakozni vele csak azok fognak, akiknek az átlagosnál azért picikét bikább a gépe. Ezen pedig senki se csodálkozzon el nagyon, hiszen Hideo Kojima tavaly nyáron, eredetileg PS5-re megjelent játéka máig az egyik leggyönyörűbb alkotás, amit képernyőn keresztül nemcsak csodálhatunk, de játszhatunk is.
A Death Stranding 2 azonban március 19-én szakít a PS5-exkluzivitásával, és megjelenik végre PC-re, majd valamikor sokkal később talán Xbox-konzolokra is – és van egy olyan sejtésem, hogy ez utóbbinak köszönhető a legszerényebb beállításokhoz szükséges alacsony gépigény is. Legalábbis a minimum és a közepes beállítások közötti hardverigény között mondhatni nagy a szakadék, generációsnak is nevezhető, de ez van: aki a jobb, esetleg a legjobb grafikai részletességgel szeretné élvezni a séta/postaszimulátort, annak bizony el fog kélni egy erőmű.
Fontos viszont megjegyezni, hogy a portolásért ugyanaz a Nixxes felel, aki gyakorlatilag az összes eddig PC-re megjelent PS-exkluzívot is szállította. Vagyis a megjelenéskor ezúttal is jobb felkészülni némi optimalizálatlanságra, bugra és nem túl szimpatikus hibára, melyeket bár bizonyosan ki fognak kupálni, de nemcsak a gyengébb, de talán még az erősebb számítógépeken is elő-előfordulhatnak majd élményt romboló problémák. Szóval érdemes lehet várni majd a vásárlással legalább pár hetet, amikorra már kijönnek a legfontosabb javítások.
No, de egészen pontosan ilyen és ehhez hasonló PC-ken bírható mozgásra a Death Stranding 2:

