Olyan grafikai felújítást kapott az NFS: Carbon, hogy állad leesik

Nem volt könnyű dolga anno a Need for Speed: Carbonnak, ami rögtön, éppen csak egy évvel a Most Wanted, és kettővel az Underground 2 után jelent meg gyakorlatilag szinte minden akkoriban elérhető platformra. Bár a Carbon összességében a széria jobb részeihez tartozik, 2006-ban nem nyerte el maradéktalanul a rajongók tetszését – habár a 2010-es években megjelent felemás részek árnyékában már volt szerencséje kultjátékká válnia.

Persze a Carbont sosem a legimádottabb részekkel említik egy lapon, élvezeti faktora miatt mégis érdemes elővenni – pláne most, hogy egy ingyenes felújítással olyan gyönyörűvé vált, hogy akár még ma is simán megjelenhetne. A remasterelést ezúttal is a régebbi játékok megszépítéséről messze híres modder, xoxor4d szállította, aki egészen döbbenetes munkát végzett a Carbonnal, ami a ray tracing, pontosabban a path tracing (a teljes sugárkövetéses) technológiával gyakorlatilag újjászületett.

És nincs ebben semmi túlzás: a modder teljesen felskálázta a textúrákat, néhányat újabbra cserélt, az RTX-féle effektekkel pedig – mint a fény és árnyékhatások, a tükröződések, becsillanások, a füst, a víz – mintha egy tegnap megjelent játékkal játszanánk. És mindezt teljesen ingyen letöltheti bárki! Egyetlen kitétel a Need for Speed: Carbon megléte, ami csak azért problémás, mert az EA már minden digitális boltról eltüntette. Jó hír viszont, hogy így a Carbon abandonware játékká vált, vagyis az olyan oldalakról, mint a MyAbandonware bárki szabadon letöltheti magának. Amint ezzel megvolnánk, már mehetünk is a felújítás Github oldalára, ahol még pontos telepítési útmutatót is találunk. Ezután pedig csak hátra kell dőlnünk, és élvezni az alaposan megszépült klasszikus versenyélményt.

Betöltés...
Keresés
Keresés