A sokak által kritizált Deák téri tetőről ezreseket szóró akciójáról hírhedt, a TikTokon korábban különösen népszerű Mobilfox komoly büntetést kapott a nyakába a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), amiért az rendszeresen trükközött az áraival a mobiltokokat áruló webshopján.
A Gazdasági Versenyhivatal a hivatalos közleményében azt írja, hogy 2024 őszén indítottak eljárást a Mobilredfox Kft.-vel szemben, amelyben a GVH a cég weboldalán megjelenő árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot vizsgálta. A nemzeti versenyhatóság gyanúja az volt, hogy a vállalkozás gyakorlatában rendszerszintű hiányosságok tapasztalhatóak (pl. megtévesztő akciók, az eredeti árként megjelölt árak (áthúzott árak) gyakori, akár naponta, véletlenszerűen történő módosítása, belső szabályok hiánya az eredeti, illetve akciós árak alkalmazására).
A nemzeti versenyhatóság gyanúja beigazolódott, a GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Kiderült, hogy a Mobilredfox Kft. 2023. március 9-től 2025. augusztus 19-ig olyan ár- és kedvezményfeltüntetési rendszert alakított ki és működtetett, amely nem biztosította azt, hogy a fogyasztók az elérhető árkedvezményről, annak létéről, mértékéről valós tájékoztatást kaphassanak.
A vállalkozás az eljárás során együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról. Mindemelett a cég átfogó vállalásokat is tett az akciótartási gyakorlatának fejlesztése érdekében. Ezeket a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta számára, a végrehajtásukat pedig a versenyhatóság szükség esetén utóellenőrzés keretében értékeli majd. Mindezeket mérlegelve a GVH Versenytanácsa 49,9 millió forint bírságot szabott ki a cégre.

