Úgy tűnik, hogy egy rövid ideig legalábbis tilos volt beírni a Marathon chat-ablakába az Arc Raiders kifejezést.
A Marathon szerver tegnap végre elindult, a Bungie pedig azt szeretné tesztelni, hogy minden készen áll-e a márciusban esedékes megjelenésre. Természetesen az egyik legnagyobb akadály, amit a játéknak le kell küzdenie, az Arc Raiders népszerűsége. Biztosan lesz némi átjárás a két játék között, mivel mindkettő extraction shooter. Úgy tűnik azonban, hogy a Marathon egy kicsit óvatosabb volt az összehasonlításokkal, és megtiltotta a játékosoknak, hogy az „Arc Raiders” kifejezést beírják a chat-re. Több játékos is arról számolt be, hogy „*** *******” jelent meg, amikor beírták a játék nevét a csevegőbe. Úgy tűnik, ez valamilyen hiba volt, és már megoldották.
A Marathon nem örül az Arc Raiders említésének
Amúgy hasonló történt a Call of Duty: Black Ops 7 megjelenésekor is. Nem világos, hogy milyen hiba okozta egy másik játék cenzúrázását, és elég furcsa, hogy ez kétszer is megtörtént. A problémát már kijavították, a Bungie még egy képernyőképet is megosztott, amin az „Arc Raiders” felirat látható a chaten. Simán lehet, hogy egy túlbuzgó fejlesztő tette be a tiltást, hogy ne a másik játékról beszéljenek a játékosok. Gondolom mindenkinek egyértelmű, hogy egy kifejezett játékcím letiltása nem feltétlenül véletlen „bug”.
ARC Raiders is censored in Marathon’s chat in game LOL pic.twitter.com/W2XUiYfJ3S
— Jake Lucky 🔜 GDC (@JakeSucky) February 26, 2026
A két lövöldözős játékot természetesen a csaló-kezelés tekintetében is összehasonlították. Az Arc Raiders közleményt adott ki a csaló játékosokkal szembeni szankciókról, de ezt végül túl enyhének ítélték. A Marathon ezután zéró toleranciát hirdetett, életre szóló eltiltással, ami arra kényszerítette az Embark játékát, hogy szintén szigorítson. Érdekes lesz figyelni, ahogy ez a két játék verseng az a műfajon belül a rajongókért. A Marathon kétségkívül el fogja csábítani az Arc Raiders játékosainak egy részét, amikor megjelenik, de még kérdéses, hogy képes lesz-e megtartani őket. Persze a tartalom mennyisége lesz a kérdés: az Embark folyamatosan fejlődik, a Bungie híresen lassú az új tartalmak kiadásában. Talán a Marathon esetében ez változni fog.
