Ezek a legnépszerűbb Warzone választások a Season 2 negyedik hetében

A Call of Duty: Black Ops 7 és Warzone második szezonja a február 5-én vette kezdetét. A kompetitív játékosok különösen örülhettek a frissítésnek, hiszen a Ranked módokat is magával hozta a Season 2. Warzone-ban ezúttal a Resurgence mód köré épülnek a rangsorolt mérkőzések, ám az Iron Gauntlet módnak köszönhetően azok is jól érezhetik majd magukat, akiket inkább a nagyobb pályák és a Battle Royale klasszikus szabályai vonzanak. Legyen szó azonban bármelyik módról is, a fegyverek kiemelt szerepet töltenek be.

A Warzone fejlesztői már a december 4-én megérkezett integráció előtt kijelentették, hogy a meta ezúttal jóval gyakrabban változik majd, mint amihez korábban hozzászokhattak a játékosok. A jelek alapján bizony ezt sikerült is betartaniuk. A Season 1 alatt legalább 6-7 átrendeződést olvashattunk le, a korábbi érák szezononkénti 2, maximum 3 metaváltásához képest. Ez mindenképpen üdvözölendő, hiszen így jóval nehezebb ráunni a fegyverekre. Igen ám, de ez azt is magával hozza, hogy jóval gyakrabban kell figyelgetni a statisztikákat. Aggodalomra azonban semmi ok, segítünk ebben is!

Ezek a legnépszerűbb Warzone választások a szezon harmadik hetében

CODMunity - A Black Ops 7 és Warzone játékosok legnagyobb barátja
CODMunity – A Black Ops 7 és Warzone játékosok legnagyobb barátja

Szerencsére manapság már részletes statisztikákkal rendelkezünk a Warzone fegyvereivel kapcsolatban. Nem csak a nyers adatokat tekinthetjük meg pár pillanat alatt, hanem leolvashatjuk az éppen aktuális erőviszonyokat, illetve azt is, hogy a játékosok hány százaléka nyúl az adott fegyverhez. Ez az utóbbi adat lehet igazán árulkodó, hiszen a népszerű választások biztosan jó választások. A statisztikákban a CODMunity weboldala segédkezik, nézzük is, hogy a Season 2 harmadik hetében hogy alakultak a számok:

  • M8A1 – 23.99%
  • REV-46 – 15.08%
  • EGRT-17 – 11.18%
  • Maddox RFB – 8.78%
  • Ryden 45K – 7.21%
  • Hawker HX – 5.62%
  • M15 Mod 0 – 3.01%
  • X9 Maverick – 2.20%
  • MXR-17 – 2.06%
  • Carbon 57 – 2.06%
  • Kogot-7 – 1.63%
  • Dravec 45 – 1.53%
  • AK-27 – 1.19%
  • VS Recon – 1.15%
  • Sturmwolf 45 – 1.00%
  • Peacekeeper Mk1 – 0.94%
  • Razor 9mm – 0.86%
  • Kar98k – 0.54%
  • MK.78 – 0.51%
  • CODA 9 – 0.46%

A legjobb 20 fegyveren kívül nem igazán érdemes merészkedni, hiszen jól látható, hogy azokat a játékosok 1%-a sem veszi a kezébe. A Maddox RFB brutálisan dominált a szezon első hetében, de a Sturmwolf 45 és a M15 Mod 0 is remek opció lehet, ha maximalizálni akarod a győzelmi esélyeidet. A második hétre azonban már az M8A1 és REV-46 vette át az uralmat, melyet meg is tartottak a harmadik héten is, sőt, a negyedik hétre is megtartották ezt az előnyt. A TOP 10 azonban több szinten is alakult.

Borító: YT

Betöltés...
Keresés
Keresés