Lehet pózolni: újra kigurulnak a Google Street View autói

A HERE után a Google is idejét látta frissíteni a térképének utcanézetén, ezért idén is kigurítja a 360 fokos panorámaképeket készítő autói. A Google Street View járgányok március 19-én indulnak útnak, melyek valamivel több mint 50 település utcai képeit fogják rögzíteni.

A Street View Magyarországon 2013 óta érhető el, ami azóta több alkalommal frissült, melyeknek köszönhetően a Google Térkép valóságos időgéppé válik, hiszen nemcsak az új, hanem az évekkel korábbi utcaképeken is barangolhatunk. Az autók idén a fővároson túl többek között Debrecen, Kecskemét, Pécs, Veszprém, Siófok, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Keszthely városának utcáin gurul majd végig, megörökítve a főbb látványosságok és a környék aktuális állapotát.

Fontos azonban,

hogy a felvételeken feltűnő járművek rendszámát és az emberek arcát egy automatizált algoritmus homályosítja el, ha viszont valaki/valami felismerhető maradt, azt külön lehet jelezni a Google-nek, aminek munkatársai azonnal orvosolják a rendszer mulasztását. Ezt a „Hiba jelentése” funkcióval lehet megtenni. Akit viszont vicces kedvében talál meg egy-egy Street View autó, az akár pózolhat is az örökkévalóságnak.

Betöltés...
Keresés
Keresés