Ez a 12 játék mostantól sokkal szebb PlayStation 5 Prón

A PlayStation 5 Pro CPU szinten teljesen megegyezik az előddel, a GPU magokat illetően azonban komoly előrelépést olvashattunk le. Igen ám, de az új GPU legnagyobb előnye nem is feltétlenül a megnövelt nyers erő volt, hanem az, hogy már ki tud aknázni jobb, AI-alapú technológiákat is. Ilyen a PSSR is, amely a Sony saját fejlesztésű képskálázó technológiája, melyet csak és kizárólag a PS5 Pro tulajdonosok élvezhetnek. Hasonló elven működik, mint az Nvidia DLSS vagy éppen az AMD FSR, ám értelemszerűen teljesen a konzol képességeikre optimalizálva, finomhangolva.

Az új Resident Evil Reqiuem játékban már a PSSR 2 teljesített szolgálatot, szemmel láthatólag is szebb képet eredményezve. A Sony már akkor megígérte, hogy az elkövetkezendő időszakban több játék is megkapja majd a frissítést, a pontos listára pedig egészen mostanáig kellett várni. Nézzük is, hogy mely játékok esetében találkozhatunk mostantól jobb képminőséggel!

Ez a 12 játék mostantól sokkal szebb PlayStation 5 Prón

A Sony az elmúlt percekben publikálta a pontos listát, az alábbi címek esetében már az új, PSSR 2 algoritmus teljesít szolgálatot:

  • Silent Hill f
  • Silent Hill 2
  • Control
  • Alan Wake 2
  • Senua’s Saga: Hellblade II
  • Final Fantasy VII Rebirth
  • Dragon Age: The Veilguard
  • Monster Hunter Wilds
  • Dragon’s Dogma 2
  • Nioh 3
  • Rise of the Ronin
  • Crimson Desert

Az Assassin’s Creed Shadows és Cyberpunk 2077 rajongóknak sem kell csüggednie, hiszen hamarosan ez a két cím is megkapja majd a támogatást. A PSSR nem mindig alapértelmezett, ám aggodalomra semmi ok, hiszen segítünk a bekapcsolásában egy korábbi bejegyzésünkben. 

Betöltés...
Keresés
Keresés