A Baldur’s Gate első részének teljes újraalkotását tűzte ki nemes céljául a Deathbringer’s Reign nevű rajongókból álló kis csapat, ami a Baldur’s Gate 3 látványával, funkcióival és mechanikáival lehel új életet a BioWare 1998-as kultikus szerepjátékába.
Ennek egyetlen hátulütője, hogy a remake mod formájában lesz elérhető, így azzal kizárólag PC-n lehet majd játszani a harmadik rész birtokában. Ezen túl azonban a teljes újraalkotás ingyenesen elérhető lesz mindenkinek, aki kíváncsi rá, sőt, az első demót, pontosabban a Candlekeep prológust már most töltheti bárki és akárki. A demó nagyjából másfél órás betekintést enged a Baldur’s Gate első részének legelejébe, annak gyakorlatilag összes tartalmával, NPC-jével, dialógusával, helyszínével és küldetésével.
Üröm az örömben ugyanakkor, hogy ebben a remake-ben a karakterek nem adnak ki hangot. Érthető módon a csapat meglehetősen szűkre szabott kapacitásával nem tud szinkront is készíteni, de mindezt leszámítva egy roppant minőségi, és alapmű hű alkotást tisztelhetünk benne.
A Return to Candlekeep prológust a NexusMods oldaláról lehet ingyen letölteni, a futtatáshoz viszont elengedhetetlen a Baldur’s Gate 3 megléte. Azután mindenképp új játékot kell indítani, tehát korábbi mentések betöltésével sajnos nem lehet nekiindulni a ’98-as történetnek. Jó hír, hogy a végére nem maradunk szomorúan, hiszen a csapat a teljes játékot tervezi ilyen formában elkészíteni, amit fokozatosan fognak elérhetővé tenni.
