A Digital Foundry halálos fenyegetéseket kapott a DLSS 5 videó miatt

A Digital Foundry munkatársai halálos fenyegetéseket kaptak, miután az NVIDIA DLSS 5-ről szóló riportjuk heves ellenreakciókat váltott ki.

Talán már hallottál róla, hogy az Nvidia bemutatta a legújabb DLSS 5 technológiát, ami egyfajta filtert tesz a játékokra, amitől a játékok sokkal szebbek, részletesebbek, jobban bevilágítottak lesznek. Például a karakterek arca sokkal élethűbb lesz, anélkül, hogy a fejlesztőknek ezen nagyon sokat kéne dolgozniuk. Ezt a technológiát természetesen az AI-rendszer éri el, amivel kapcsolatban jelenleg óriási a felháborodás. Leginkább azért, mert sokaknak egyszerűen nem tetszik, mások szerint pedig kiveszi a művészeti értéket.

A Digital Foundry is előszeretettel számolt be a technológia megjelenéséről, de az is heves ellenreakciókat váltott ki. Richard Leadbetter, a cég alapítója elismeri, hogy várniuk kellett volna a első benyomások közzétételével. Az ismert tech-portál az NVIDIA-tól korai hozzáférést kapott a DLSS 5-höz. Első videójuk után azonban a nézők számtalan negatív kommentet írtak, mivel szerintük a technológiát nem vizsgálták meg elég alaposan. Egyesek azzal vádolták a Digital Foundry-t, hogy nem kérdőjelezte meg az NVIDIA állításait. A DLSS 5 azért kapott rengeteg kritikát, mert a karaktermodelleknek mesterséges megjelenést kölcsönöz, ahelyett, hogy az alkotók és fejlesztők eredeti elképzeléseit követné.

A Digital Foundry „elfogadhatatlannak” nevezi a fenyegetéseket

Egy későbbi videóban a csapat elismerte a dolgot, és elmondta, hogy az eredeti bemutatót túl gyorsan készítették el.

Először is felemelem a kezem, és azt mondom, hogy igen, megértjük a videóval kapcsolatos visszajelzések nagy részét, és nem hiszem, hogy aznap elég jó munkát végeztünk” – mondta Leadbetter. „Sok mondanivalónk volt, de nem volt sok időnk, és az Nvidia bemutatók megjelenése után azonnal nekiláttunk a videó elkészítésének.”

Hozzátette, hogy a csapatnak több időt kellett volna szánnia az értékelésére és a vélemények összegyűjtésére a publikálás előtt.

„Szükségünk lett volna még egy kis időre, hogy megbeszéljük a csapattársainkkal, és konszenzusra jussunk arról, mivel is állunk itt szemben. De ezt nem tettük meg.”

A kritikák ellenére a Digital Foundry elítélte a munkatársai felé irányuló szélsőséges reakciókat.

„Az biztos, hogy nem fogjátok hatékonyan megalapozni az álláspontotokat azzal, hogy aktívan fenyegetőztök, vagy halálos fenyegetéseket küldtök a DF csapatának. Ez túllépi a határt, és teljesen elfogadhatatlan.”

Teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen technológia, ami leginkább videojátékokat érint, miért vált ki ilyen heves reakcviókat!

Betöltés...
Keresés
Keresés