Az Intel 2022 óta megméretteti magát az asztali videokártyán piacán is. Az első generáció sem sikerült rosszul hardveres oldalról, ám a szoftveres és driveres támogatás bizony hagyott némi kívánnivalót maga után. Az Intel mérnökei is elismerték, hogy a legtöbb munka a szoftveres finomhangolással lesz majd, nem véletlen, hogy szinte minden héten érkezett egy-egy új illesztőprogram az Intel kártyákhoz. A kezdeti időszakban brutális FPS növekedést olvashattak le a tulajdonosok, ám azért, mert a kezdeti képkockák száma bizony nem volt túl kellemes.
Az elmúlt 3 évben azonban szinte minden szoftveres problémát sikerült elhárítani, az Intel B570 és B580 kártyái pedig már nyers erőben a középkategória alját erősítik, nem pedig az abszolút belépő szintet. Az Intel annyira magabiztos a kártyák tudásában, hogy már nem csak a gamereket, hanem a professzionális felhasználókat is igyekeznek becserkészni. Ennek egyik legfontosabb állomása a Pro B70-es kártya, mely nem is olyan régen érkezett meg a piacra.
Az Intel új videokártyáját úgy viszik, mint a cukrot
Az Intel 32 Xe2 maggal szerelte fel az újdonságot, ehhez azonban 32 GB-nyi GDDR6 memóriát pakolt. Nem is feltétlenül a nyers erő teszi vonzóvá a kártyát, hanem a VRAM mennyisége, hiszen ennek köszönhetően komplex projektek és nagy modellek futtatására is alkalmas a kártya. Az árazását pedig úgy lőtte be a kék óriás, hogy a konkurens Nvidia kártyák alá érkezzen meg a friss fejlesztés. Nos, úgy tűnik, hogy ez remek ötlet volt.
Az amerikai NewEgg oldalán kategórián belül azonnal be is gyűjthette magának a „Best Seller” jelzőt. Úgy viszik az Intel kártyákat, mint a cukrot, a legtöbben valamilyen AI felhasználásra szeretnék befogni a B70 Pro modellt. Az előd B60-hoz képest 45%-kal több képkockát tud kisajtolni magából a kártya, így nem csak munkafeladatokra, hanem játékra is bevethető a B70, ha épp úgy kívánja a helyzet.

