Megjelent és azonnal eladási toplistás lett PS5-ön a Starfield

Ha valaki most lenyitja a PS Store új játékmegjelenéseit, majd eladási sorrendbe rendezi a találatokat, azt látja, hogy az első három legtöbbet eladott játékból kettő egykori Xbox-exkluzív játék. Ez is jól mutatja, hogy a Microsoftnak nemcsak igaza volt a multiplatformosodásban, hiszen irdatlan sok pénzt szednek be a PS-játékosokból, de azok – Sony saját gyártás híján – immár jól bizonyítottan ki vannak éhezve az igazán nagyívű játékokra.

A Starfield például éppen csak megjelent április 7-én, máris megcsípte a második helyet az eladási toplistán a Crimson Desert mögött. Pedig a Bethesda legújabb sci-fi IP-ja még az xboxosokat is kellőképp megosztotta, amiért az nem pont olyan játék lett, mint amilyennek azt remélték. Jóllehet az elvárásokat a stúdió is alaposan felfűtötte, de a 2023-as megjelenéskori állapot bár egyáltalán nem volt tragikus, de a közelébe se ért ahhoz, amit egy ekkora alkotástól akár még reálisan is remélhetett a játékos. Pedig tartalom már akkor is bőven volt benne, több száz órára is el lehetett veszni a galaxisban – amennyiben hajlandóak vagyunk a játékidő harmadában töltőképernyőket nézegetni.

Ez azonban a PS5-ös megjelenéssel együtt teljesen megváltozott! A Starfield három teljes évvel az eredeti megjelenése után végre elnyerte azt a formáját, amit megérdemelt, és amit megérdemeltünk. Az űrhajóknak végre van tényleges haszna: mostantól ugyanis egyik pontról a másikra kormányozhatjuk magunkat – töltőképernyő nélkül, ami elsőre nem tűnik nagy újdonságnak, pedig a komplett játékmenetre és játékélményre hatással van. Az utazások közben ugyanis nemcsak díszítgethetjük a hajónk enteriőrjét, de jobban megismerhetjük a legénységet, felkészülhetünk a következő küldetésre, fejleszthetjük a fegyvereinket, vagy akár harcba is bocsátkozhatunk az űr mélyén portyázó kalózokkal. De akadnak teljesen új mechanikák, missziók, átdolgozott városok, na meg gigászi DLC is, melyekben elveszhetünk.

Nem is meglepő, hogy a PS5-tulajdonosok is szép számban rárepültek. A Starfield eleve olcsó: az alapjátékért csak 18.590 forintot kérnek el, ami önmagában is 100+ órányi galaktikus kalandozást tartogat, míg a Premium Edition – ami egy csomó in-game extra mellett tartalmazza a Shattered Space és az új Terran Armada kiegészítőket – 25.990 forintba kerül. Nem kérdés tehát, hogy megéri-e beruházni a Starfieldre: abszolút! (A harmadik nagyon kelendő új játék pedig a South of Midnight, egy igen izgalmas narratív akció-kalandjáték, amit már csak a stop-motion látványa miatt érdemes legalább kívánságlistára rakni!)

Betöltés...
Keresés
Keresés