Ezt érdemes tudnod a Warzone új, Resurgence Ranked módjáról

A Call of Duty játékosok hosszú hónapok óta élvezhetik a rangsorolt meccseket Warzone-ban. Season 3-ban volt néhány hétnyi szünet, ám az is okkal történt. Ekkor került be / tért vissza a játékba Verdansk, a fejlesztők pedig szerették volna, ha a friss pályán folytatódnak a küzdelmek. A türelmi időre azért volt szükség, hogy a pálya legnagyobb hibáit kijavíthassák a kezdésre. A Warzone Ranked mérkőzések azonban csak és kizárólag Battle Royale módban zajlottak eddig az új, Black Ops 6 érában.

A Season 4 megjelenésekor a Warzone fejlesztői remek hírt közöltek. Elárulták, hogy a Season 4 második fele a dinamikusabb Resurgence mód rajongóinak kedveskedik. Július másodikától rangsorolt körülmények között is összecsaphatnak a kisebb pályán a játékosok. Rengeteg mindenben megegyezik majd a Resurgence Ranked módban a BR Rankeddel, ám lesznek azért különbségek is. Ahogy azt sejteni lehetett, egy hivatalos blogbejegyzés keretein belül ki is fejtették a fejlesztők, hogy mire érdemes számítani. Nézzük is, hogy mit tartogat a Warzone Resurgence Ranked!

A Warzone Resurgence Ranked alap szabályai

Warzone Ranked
Warzone Ranked

A Ranked Resurgence már korábbi korszakokban megfordult a játékban, ám ahogy fentebb is írtuk, a Black Ops 6 érában még nem élvezhették a játékosok. Ennek köszönhetően bizony könnyen előfordulhat, hogy sok új vagy épp visszatérő Call of Duty: Warzone rajongó nem is találkozott még ezzel a lehetőséggel. A legfontosabb tulajdonságok az alábbiak:

  • A Squadok mérete ezúttal is Trio, akárcsak a BR Ranked módban
  • Összesen 45 játékos esik egymásnak a szervereken
  • Egyelőre csak és kizárólag Rebirth Island pályáján

Az alábbiakra szintén érdemes lehet felkészülni:

  • Minden Battle Royale Ranked korlátozás itt is érvényben lesz
  • A Buy Stationök is korlátozott készlettel várják a játékosokat
  • A Public Eventek az alábbi módon alakulnak:
    • 3. kör – Fire Sale
    • 4. kör – Restock
    • Minden más Public Event kikapcsolásra került
  • Azonos jutalmakra érdemes készülni a BR és Resurgence Ranked módokban

Érkeztek új korlátozások, melyek papíron a Battle Royale módra is vonatkoznak:

  • Search & Destroy Contractok kikapcsolásra kerültek
  • Az alábbi Tactical és Lethal Equipment tárgyakat pedig betiltották a fejlesztők:
    • Experimental Gas Grenades
    • Neurogas Mines
    • Shock Charges
    • Impact Grenades

Az SR pontszámok

Warzone Ranked
Warzone Ranked

Az SR pontszámok a Ranked mód legfontosabb adalékai. Ezzel lépkedhetnek egyre jobb rangokba a játékosok, a pontok megszerzésére vagy éppen elveszítésére rengeteg lehetőség lesz majd egy-egy adott meccsen belül.

  • A játékosok az SR pontokat minden csapat ölés és assist után megkapják, nem pedig egyénileg
  • Az ölésért és a helyezésért pont jár, ahogy bizony a magasabb rangú játékosok megölésénél némi bónuszra is érdemes lesz majd készülni
  • Az ölésekért járó pontokat meccsenként limitálják a fejlesztők
  • A halál után azonban nem jár pontlevonás

Az SR pontszámokat az alábbi táblázat alapján adja majd a Warzone:

Helyezés Top 15 Top 13 Top 10 Top 8 Top 6 Top 4 Első hely
Helyezésért járó SR pontszám 0 10 20 30 50 75 150
Bónusz SR pontszám ölésért 1 1 2 2 3 3 4

A magasabb rangú bónusz az alábbi módokon működik majd:

Rank különbség -3 -2 -1 0 1 2 3
Bónusz SR 1 1 2 2 3 3 4

Ahogy bizony a meccs elején egy alapértelmezett SR levonásra, úgynevezett Deployment Fee-re is készülni kell majd:

Rang Deployment Fee (SR)
Bronze I Nincs
Silver I 30
Silver II 35
Silver III 40
Gold I 45
Gold II 50
Gold III 55
Platinum I 60
Platinum II 65
Platinum III 70
Diamond I 80
Diamond II 85
Diamond III 90
Crimson I 100
Crimson II 105
Crimson III 110
Iridescent & Top 250 100 SR + 20 SR minden extra 500 SR pontszámért 10000 SR pont felett (pl. 11010 pont esetén 100 + 2 x 20, azaz 140), maximum 220 SR-ig.

 A fenti szabályokra és pontrendszerre érdemes tehát készülni a július 2-án elstartolt Warzone Ranked Resurgence meccseken. Jó szórakozást!

Betöltés...
Keresés
Keresés