Ezek az erős kézikonzolok érkeznek majd idén

A Steam Deck előtt is léteztek már kézikonzolok, ám a Valve magasra tette a lécet. Míg korábban egy vagyont kellett otthagyni a kínai gyártóknál, a Steam mögött álló cég gondolt egy merészet, majd az AMD-vel együttműködve megalkotta a hordozható kütyüt. Ehhez pedig olyan árcédulát csatolt, mely még a magyar pénztárcáknak sem volt túl kellemetlen. Nem véletlen, hogy az első időszakban hosszú várólista volt az eszközökre, olyan sok példány fogyott el az előrendelés során.

Azóta több gyártó is jelentkezett a saját megoldásával. Ide sorolhatjuk az ASUS-t, a Lenovo-t, az MSI-t vagy éppen az AYANEO-t és a Zotac-et. Több megközelítéssel is találkozhatunk a kézikonzolok piacán, van aki OLED kijelzővel operál, míg van aki maradt a szokványos IPS paneleknél. A méret és a kialakítás is eltérő lehet az egyes kézikonzolok esetében, ám egy dolog azonos: AMD processzor ketyeg a burkolat alatt. Az MSI Claw szériája egy ideig Intel alapokra építkezett, ám az új generációban ők is a vörösek megoldására támaszkodnak. Ideje átnézni, hogy milyen felhozatalra számíthatunk idén! 

Ezek most a legerősebb kézikonzol kialakítású PC-k

Kézikonzol, kézikonzolok
Az MSI Claw kézikonzolját a napokban többen is megizzasztották, hiszen ez az első Ryzen Z2 Extreme chippel felszerelt kézikonzol. Az első mérések igencsak biztatóak, már-már asztali szintű teljesítményt kaphatnak ezek a kis kütyük. Leginkább az AMD Ryzen AI 9 HX 370 szériával lehetne összevetni, hasonló teljesítményre érdemes készülni. Ami azonban még érdekesebb lehet, az az idén megérkező kézikonzolok listája:
Eszköz Processzor Kijelző Elérhetőség Ár (USD / HUF 07.09. )
MSI Claw A8 Ryzen Z2 Extreme 8″ 1200p 120Hz 2025. július $860 (~293 840 Ft)
ASUS ROG Xbox Ally Ryzen Z2 Extreme 7″ 1080p 120Hz 2025 karácsony TBC
Lenovo Legion Go 2 Ryzen Z2 Extreme 8.8″ 1200p 144Hz OLED 2025. szeptember TBC
ONEXPLAYER G1 Ryzen AI 9 HX 370 8.8″ 1600p 144Hz Már elérhető $899–$1539 (~307 430–526 660 Ft)
ONEXPLAYER X1 PRO Ryzen AI 9 HX 370 10.95″ 1600p 120Hz Már elérhető $1099–$1699 (~375 660–581 070 Ft)
ONEXFLY F1 Pro Ryzen AI 9 HX 370 7″ OLED 144Hz Már elérhető $1099–$1699 (~375 660–581 070 Ft)
AYANEO 3 Ryzen AI 9 HX 370 7″ 1080p LCD/OLED Már elérhető $700–$1600 (~239 450–547 310 Ft)
AOKZOE A1X Ryzen AI 9 HX 370 8″ 1200p 120Hz 2025. július $899–$1599 (~307 430–547 000 Ft)
GPD Pocket 4 Ryzen AI 9 HX 370 8.8″ 1600p 144Hz Már elérhető $829–$1335 (~283 380–456 140 Ft)
GPD WIN 4 2025 Ryzen AI 9 HX 370 6″ 1080p 60Hz Már elérhető $1349 (~461 740 Ft)

OLED kijelző ide vagy oda, a Steam Deck jelenlegi ereje már igencsak kevéske, nem sokáig lehet ezt egyensúlyozni a példás szoftveres támogatással. Sokan úgy gondolják, hogy az év második felében a Valve is bejelentheti a Steam Deck soron következő generációját.

Betöltés...
Keresés
Keresés