A Steam Decket és a ROG Ally-t is megalázná a Zotac

A Steam Deck bemutatása előtt is léteztek már handheld, azaz kézikonzol formába öntött mini PC-k. Ezekkel azonban több probléma is volt. Az elérhetőség, a szoftveres és hardveres támogatás sem volt a legjobb. Ide sorolhatjuk a már akkor is javában munkálkodó AYANEO-t, mely bár remek készülékeket gyártott, a fenti problémákkal ők sem tudtak mit kezdeni. Hivatalos eladási csatornáik nem voltak, a szoftveres támogatás pedig sokszor csak pár hónapig tartott ki. A Valve azonban teljesen megreformálta ezt az iparágat.

A Steam Deck nem csak példás szoftveres támogatással, sőt, saját operációs rendszerrel érkezett, de a Valve a hardveres panaszokat is hibátlanul kezeli, ahogy bizony az árcédula is kellemes volt az első verziók esetében is. Az elérhetőséggel voltak problémák az első időszakban, azóta azonban bárki meg tudja rendelni az eszköz a Steam felületén, mely szinte minden gamer gépen ott figyel. Azóta olyan gyártók is csatlakoztak a sorhoz, mint az ASUS, az MSI vagy éppen a Lenovo. Úgy tűnik azonban, hogy a hazánkban leginkább videokártyáiról ismert Zotac is becsatlakozna a buliba.

Prémium kézikonzol érkezik a Zotac műhelyéből

A Zotac hamarosan érkező kézikonzolja
A Zotac hamarosan érkező kézikonzolja

A Zotac Zone szériát bővítené a cég legújabb gamer PC-je. Nem a megszokott kettes végződést kapja az új termék, hanem egy Pro utótagot. Ez sem véletlen, hiszen a cég minden földi jóval megpakolja a kézikonzolt, legyen szó a kijelzőről vagy éppen a burkolat alatt duruzsoló processzorról. Nézzük is a pontos specifikációkat:

  • Processzor: AMD Ryzen™ AI 9 HX 370

    • 12 mag / 24 szál
    • 2 GHz, turbó akár 5,1 GHz
  • Memória: 32 GB LPDDR5X 7500 MHz
  • Grafika: AMD Radeon™ 890M Graphics
    • 16 Compute Unit
    • órajel akár 2,9 GHz
  • Tárhely: 1 TB M.2 NVMe PCIe 4.0 x4 SSD (2280)
    • UHS-II microSD bővítés

  • Kijelző: 7” Full-HD AMOLED multitouch
    • 800 nits fényerő
    • 120 Hz képfrissítés
    • HDR-ready
  • Vezérlés és bevitel (Controls & Input):
    • Hall Effect triggerek és thumbstickek
    • 2 fokozatban állítható ravasz
    • 2 trackpad
    • 2 makró gomb
    • 6-tengelyes giroszkóp
  • Csatlakozók:
    • 2x USB4 (DP videó kimenet támogatással)
    • 3,5 mm sztereó jack
    • Analóg hang
    • 1.0 MP előlapi kamera (1280×720)
  • Hálózat:
    • WiFi 6E
    • Bluetooth 5.2
  • Operációs rendszer: Manjaro Linux
  • Akkumulátor: 48,5 Wh, 3-cellás Li-ion
  • Méret és súly: 310 × 135 × 40 mm | 692 g

Az OLED kijelző már önmagában is remekül hangzik, mindezt pedig a jelenleg elérhető legerősebb mobil processzorral és GPU-val támogatja meg a cég. Ez bizony már asztali szintű grafikai teljesítményt és megjelenítést ígér. A Steam Decket reggeli megeszi a készülék, de a ROG Ally X erősebb változata is félhet. A prémium hardver prémium árcédulát sejtet, abban biztosak lehetünk, hogy a 400 ezer forint feletti kategóriát erősíti majd a Zone Pro.

Betöltés...
Keresés
Keresés