Az Intel és az AMD merőben más utat választott ebben az évtizedben, már ami a gamer processzorokat illeti. Az Intel a magok megnövelt számában látta az út folytatását, míg az AMD egzotikusabb technológiák bevetésével. Nos, jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a vörösek állnak nyerésre, hiszen az X3D végződésű, extra L3 gyorsítótárral felszerelt felszerelt AMD processzorok magabiztosan vezetik a játékokkal kapcsolatos FPS és benchmark toplistákat. Az Intelt sem kell azért félteni, de ők inkább nyers erőből oldanák meg a dolgot.
Az Intel a 12. generáció óta ráadásul nem csak egy, hanem kétféle magot is elrejt a processzorok kupakjai alá. A P magok végzik a munka oroszlánrészét, ezek pedig többet is fogyasztanak. Az E magok a kevésbé gépigényes feladatoknál szállnak be, jellemzően a rendszer háttérfolyamatainál nyújtanak segítő kezet. Ez sem egy rossz út, ám az operációs rendszer néha rossz magokra osztja ki a feladatokat, mely nem várt teljesítményromlással járhat. Nem véletlen, hogy az Intel dedikált programmal próbál javítani a játékok FPS számán.
Elképzelhetetlenül sok magot kap az Intel új gamer processzora
Az Intel 15. generációja, a Core Ultra 200 széria sok dolgon változtatott, ám a P és E magok maradtak. Az LGA1851 foglalat azonban legjobb esetében is már csak egy Refresh frissítést kap, az Intel valójában már az LGA1954 foglalatot helyezi előtérbe. Ennek bizony már a szállítási, gyártói dokumentumokban is nyoma van.

Az elmúlt napokban rengeteg információ szivárgott ki az Intel háza tájáról, a fentebb is látható táblázat is ezek közé tartozik. Pillanatok alatt kiolvasható a harmadik oszlopból, hogy az LGA1954 foglalathoz tartozó processzorokhoz tartoznak a szállítási adatok. Ami azonban egy fokkal izgalmasabb lehet, az az 52C jelölés. A C a Core, azaz a mag rövidítése, az 52-es szám tehát a magok számát akarja. Már a kezdeti időszakban is felmerült, hogy az Intel 16. generációja rengeteg maggal érkezik, a fenti kép pedig tovább erősíti ezt. Ha hihetünk a korábbi szivárgásoknak, akkor ez 16 P magot, 32 E magot és 4 darab új, még energiatakarékosabb LP magot foglal magában, tökéletesen kiadva így az 52 darabot. Remélhetőleg az operációs rendszerek is megfelelően osztják ki a feladatokat a háromféle magtípus között.