Egy kutatás szerint minden ötödik középiskolás diák ismer valakit, aki romantikus kapcsolatban volt mesterséges intelligenciával.
Az biztos, hogy amióta megjelentek a mesterséges intelligencai-alapú chatbotok, egyre többet használjuk őket: sőt egyre szorosabb a kapcsolatunk velük. Ez pedig néha odáig vezet, hogy a beszélgetőpartner (aki nem létező személy) iránt gyengéd érzelmeket kezdünk táplálni. Ez – egy friss felmérés eredményei szerint – igen jellemző a középiskolások körében. Az internet korszakában felnőtt emberek számára persze az online chat-botokkal való beszélgetés nem új dolog. Az MSN Messenger és az AOL Chatrooms rengeteg botot kínált, még ha a beszélgetések nagyon kezdetlegesek voltak is, és előre lehetett sejteni, hogy milyen válaszokat kapunk.
Romantikus kapcsolat?
A mesterséges intelligencia napról napra javul, a felhasználók pedig olyan szoftvereket használnak, mint a ChatGPT, hogy beszélgethessenek, sőt társaságot is találjanak. Egyesek úgy találják, hogy a mesterséges intelligencia megnyugtató lehet, ami intimebb beszélgetésekhez vezet. Ha ez egy kicsit hasonlít a 2013-as A nő című filmre, akkor nem tévedsz nagyot. Számos jelentés állítja, hogy a mesterséges intelligenciát ma már romantikus kapcsolatokra is használják, és ez még az iskolákban is megfigyelhető.
A Center for Democracy and Technology (CDT) új jelentése szerint a középiskolások és tanárok közel 90%-a megerősítette, hogy az elmúlt évben valamilyen formában használt mesterséges intelligenciát. Ebből a diákok 42%-a elárulta, hogy ismer valakit, vagy maga is használt már mesterséges intelligenciát társaságként. Továbbá a diákok közel egyötöde ismer valakit, vagy neki is volt már romantikus kapcsolata mesterséges intelligenciával.
„Minél többféle módon használja az iskola az AI-t, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a diákok olyan dolgokat mondanak, mint például: „ismerek valakit, aki az AI-t a barátjának tekinti”, vagy „ismerek valakit, aki az AI-t a párjának tekinti” – mondta Elizabeth Laird, a CDT munkatársa.
Mint már említettük, ez nem teljesen új jelenség. Július végén a Common Sense Media tett közzé egy jelentést, ami szerint a tizenévesek közel egyharmada AI-társakkal folytatott beszélgetéseket kielégítőbbnek tartja, mint a valódi barátaikkal folytatottakat. „Az AI mindig rendelkezésre áll. Sosem unatkozik veled. Sosem ítélkezik” – mondta egy 18 éves fiatal az Associated Pressnek.