A modern Intel és AMD processzorok, illetve az AMD, Intel és Nvidia videokártyák egyre kisebb helyet kérnek maguknak, miközben az erejük egyre csak nő. Ennek köszönhetően már gyakorlatilag asztali szintű hardvereket találhatunk a mini PC-kben. Legyen szó a klasszikus, téglatest alakú kivitelről vagy éppen kézikonzol formáról, brutális nyers erőt kapnak a vásárlók. A gyártástechnológiák fejlődése miatt a hűthetőség is egyre jobb, azaz nem kell attól félni, hogy túlmelegedne a processzor vagy a GPU az aprócska gépházban.
Az elmúlt időszakban a gyártók igyekeznek mindkét fent említett kategóriát elárasztani jobbnál jobb termékekkel. A Steam Deck megjelenése után az ASUS, a Zotac vagy éppen az MSI is jelentkezett handheld PC-vel, de a NUC masinák is hatalmas népszerűségnek örvendenek. Úgy tűnik, hogy a kézikonzolok után a Zotac a másik kategóriában is kipróbálná magát. Az elmúlt napokban egy igazán különleges, már-már rekorder gamer PC-vel lepték meg a játékos közösséget.
A Zotac legújabb gamer PC-je kisebb, mint a legtöbb külső GPU

A Zotac Magnus EN275060TC nevet viselő számítógép mindössze egy 2.65 literes házban kapott helyet. A cég mérnökei szerint ez a legkisebb PC, melyek burkolata alatt dedikált, újgenerációs Nvidia kártyát találhatnak a vásárlók. A Videocardz fenti, összehasonlító képe alapján még a külső eGPU házaknál is kevesebb helyet kér magának a gamer PC, mely elképesztő eredmény.

A nyers specifikációkat illetően sincs szégyenkezni valója a PC-nek:
- CPU: Intel Core Ultra 7 255HX
- GPU: Desktop GeForce RTX 5060 Ti 16GB GDDR7
- RAM: max. 96GB DDR5-6400 (SO-DIMM)
- AI teljesítmény: 792 TOPS
- Tárhely: 2× M.2 NVMe PCIe 4.0 x4
- Kijelző támogatás: akár 4 monitor
- Portok:
- Dual Thunderbolt 4
- UHS-II SDXC kártyaolvasó
- USB 3.2 Gen2 (10Gbps)
-
Hálózat:
- Dual 2.5Gb LAN
- Wi-Fi 7
- Bluetooth 5.4
-
Extrák: VR/Creator/Game-ready, falra szerelhető, Windows 11 Ready
Bizony, ezúttal nem integrált grafikus egység teszi a dolgát, hanem egy teljes értékű, asztali RTX 5060 Ti ketyeg a dobozkában. Ennek köszönhetően gyakorlatilag egyik modern játék sem jelent kihívást a gépnek, ha nem 4K felbontásról és ultra presetről beszélünk. A PC 1700 eurós, azaz körülbelül 660 ezer forintos árcédulával érkezhet meg az európai piacra.
