Váratlan ugrással érkezik az Intel legújabb generációja

Az Intel nem is olyan régen, 2024-ben mutatta be az LGA 1851-es foglalatát. Az új megoldás a korábbi évekkel ellentétben rengeteg fejlesztést hozott magával. A processzorok a kupak alatt teljesen átalakultak, több alegységre bontotta fel őket a cég mérnöki gárdája. Míg korábban a CPU-k nagyrészt az Intel gyárában készültek, addig az új generációban már a TSMC is erőteljesen besegített. Ha ez nem lett volna elég, akkor pedig a DDR4 és a Hyper Threading támogatásától is el kellett búcsúznia a gamer közösségnek.

A fenti, kialakítást érintő változások komoly hátránnyal indították útjára az új Intel processzorokat. A külsős mérések hamar rámutattak, hogy játékok alatt az előző generáció szintjét sem hozzák a processzorok. Ez a tény és az AMD egyre nagyobb térnyerésre nem igazán csalogatta a játékosokat, ahogy bizony azt is tudni lehetett, hogy ez a foglalat maximum még egy fél generációt él majd meg. Úgy tűnik, hogy ennek érkezését készíti elő most az Intel.

Már úton az új Intel processzorok, izzadnak a tesztpadon

Geekbench adatbázisban az Intel Core Ultra 270K Plus
Geekbench adatbázisban az Intel Core Ultra 270K Plus

A Geekbench adatbázisa igazi aranybánya a szivárogtatók, iparági elemzők számára. Sok esetben itt bukkannak fel először a még be sem jelentett processzorok vagy éppen videokártyák, esetleg mobiltelefonok. A mérnökök is kíváncsiak a CPU-kban, GPU-kban lakozó nyers erőre, erre pedig nincs is jobb összehasonlítási alap, mint a szinte minden platformra elérhető Geekbench.

A tesztelt Intel processzor a Core Ultra 7 270K Plus nevet viseli magán. Papíron ez azt jelentené, hogy a 265K kicsit felújított változatával van dolgunk, ám a többi specifikáció már nem erről árulkodik. Míg a 265K 8+12 maggal rendelkezik, addig a 270K Plus 8+16 felállással dolgozik, csakúgy, mint a 285K. Órajeleket illetően azonban éppen úgy 5.5 GHz-en ketyeg, mint a 265K. Nagy eséllyel a 270K Plus átmenet képezhet a fenti két modell között: a több magnak köszönhetően erősebb lesz, mint a 265K, de a kevesebb órajelnek köszönhetően gyengébb marad, mint a 285K. Architekturális változásokra nem érdemes készülni, a valódi új generáció már egy teljesen másik foglalatba érkezik majd valamikor 2026-ban.

Betöltés...
Keresés
Keresés