Elhalasztották a világ egyik legegyedibb FPS-ének megjelenését

Nem csak a Metal: Hellsinger kerül előkelő helyre a világ legegyedibb FPS-einek top 10-es panteonjába, de ott van mellette szorosan a Mouse: P.I. for Hire is, ami ha nem is játékmenetében, sokkal inkább a látványában fog valami egészen újat mutatni a shooterek műfajában. A Mouse ugyanis az 1930-as években legdivatosabb rubber house animációs stílusát házasítja össze az FPS-sel, méghozzá azt is kézzel rajzolva. Már ebből az aprócska infóból is sejthető, hogy a játék készülte cseppet sem egyszerű, mivel a legapróbb részleteket is egyedileg kézzel alkotják meg, így talán nem is olyan meglepő, hogy a kiadó és a fejlesztőcsapat végül elhalasztotta a különleges játék megjelenését.

A Mouse: P.I. for Hire eredetileg még idén, 2025-ben kellett volna befusson PC-re és konzolokra, ami azt jelenti, hogy az alkotóknak szűk két hónapjuk maradt volna az utolsó simításokra. Ez viszont közel sem bizonyul elegendő időnek, hogy a rajzfilm-shooter pontosan olyan legyen, mint amilyennek mi reméljük, vagy amilyennek a fejlesztők szánják, ezért is döntöttek úgy, hogy pár hónapot még ráhúznak a munkára, azaz a játék leghamarabb majd

valamikor 2026 első felében jelenhet csak meg.

Ez viszont inkább egy jó hír, mintsem szomorú. A Mouse valóban egy érdekes és egyedülálló játéknak ígérkezik, és kár volna, ha a mese noir, egérnyomozós élmény éppen az időhiány miatt sérülne – legalábbis nem mindenkinek adatik meg az a luxus, mint ami a CD PRojekt RED-nek és a Cyberpunknak, pláne nem egy elsőjátékos indie stúdiónak, aminek akár a jövője is múlhat az bemutatkozó címükön. Másik jó hír, hogy a pontos megjelenési dátumot az október 23-án kezdődő Galaxies Gaming Showcase online – YouTube-on élőben követhető – eseményén, egy izgalmas játékmenet előzetes keretében fogják leleplezni.

A Fumi Games másik játékáról, a Galaxi Taxiról is érdemes szót ejteni, ami hasonló művészeti stílusban készül, a műfaját tekintve viszont már sokkal közelebb áll a Cupheadhez – annyi különbséggel, hogy a Galaxi Taxi egy klaszsikusabb sci-fi árkádos (de irtó izzasztó) shoot’em up lesz.

Betöltés...
Keresés
Keresés