Kalifornia felszabadítását hozza majd el a Battlefield 6 új frissítése

A Battlefield 6 október 10-én jelent meg, majd az első nagy frissítését meg is kapta a hónap végén. A fejlesztők új fegyvereket, új pályákat és rengeteg kisebb-nagyobb fejlesztést is élesítettek a szokásos javítások mellett. Már az októberi megjelenés előtt elárulták, hogy több, nagyobb frissítést is várhatnak még a játékosok az elkövetkezendő időszakban. Ennek köszönhetően gyakorlatilag üresjárat nélkül, folyamatosan bővülő tartalommal találkozhatnak a rajongók, garantáltan nem fulladnak majd unalomba az esti játszadozások. A soron következő nagy frissítés november 18-án élesedik majd, mostanra pedig annak tartalma is ismert.

Ezekkel az újdonságokkal érkezik a Battlefield 6 soron következő, nagy frissítése

A frissítés a California Resistance nevet viseli magán. Nem meglepő módon Dél-Kalifornia felszabadítására fókuszál majd, a játékmódokat, kihívásokat is ez az atmoszféra lengi majd át.  Nézzük is az újdonságokat:

  • Érkezik egy új pálya, mely az Eastwood nevet viseli magán. Egy háború sújtotta külváros köszönt majd vissza a játékosokra, ahol a szárazföldi járművek és helikopterek is aktív szerepet vállalnak az összecsapásokban.
  • Érkezik egy új, limitált ideig elérhető mód is, mely a 8v8 Protect and Destroy nevet kapta a fejlesztőktől. A csapatoknak nagy értékű rakományokat kell megvédeniük vagy elpusztítaniuk, amelyeket gránátokkal, kütyükkel és robbanószerekkel lehet sebezni.
  • A REDSEC módban egy új küldetés is élesedik majd, mely tankokra épül.
  • Érkezik egy új jármű is, egy 4 személyes golfkocsi, mely gyors mozgást biztosít a játékosok számára.
  • Új, nagy erejű fegyverek érkeznek minden módba:
    • Rorsch Mk-2 SMRW: Tölthető railgun, ami hatalmas sebzést okoz az ellenfelekben, járművekben és építményekben.
      MP-RMG: Gyors tüzelésű minigun, hatékony a játékosok és könnyű járművek ellen.
  • Ezen kívül még két további fegyverre is érdemes lehet készülni:
    • DB-12: Kétcsövű pumpás sörétes puska, amelynek mindkét csöve külön tüzel.
    • M327 Trait: Egy igazi revolver,  így nagy sebzés, alacsony tűzgyorsaság jellemzi, közelharcban nagy segítség lehet majd.
  • Egy Slim Handstop nevet viselő kiegészítő is érkezik: egy ergonomikus markolat lesz, ami javítja a fegyverek kezelhetőségét.

A frissítés tehát jövő héten, november 18-án élesedik majd.

Betöltés...
Keresés
Keresés